🎒👜 4. Fejezet 🎒👜

Kamilla: Csongor az őszi szünet előtt jött haza, és végre két teljes hetet sikerült úgy elöltenünk, ahogy már nagyon rég szerettem volna. Munka után siettem haza, hogy minél több időt legyünk együtt. Eljártunk moziba, romantikus vacsorákra én pedig úgy éreztem újra közel kerülünk egymáshoz. Ám a hamar jött jólétnek és örömnek egy csapásra vége lett, mikor Csongor egy telefont kapott, a hír pedig kiakasztott. Szerelem majdnem egy hónapos távollétre készült.

- Ne szomorkodj, a karácsonyt már itthon töltöm. - Húzott magához, majd egy csók után kiindult a taxihoz, ami kivitte a repülőtérre. Egyedül maradtam és mivel mindenképpen leakartam foglalni magam, jelentkeztem az iskola szervezői közé, akik a követkő bál előkészületeibe, segédkeztek. Maja osztályán volt a sor, hogy a díszlettervezésből, és a programok összeállításából kivegye a részét. Az ünnepség a Hópehely bál nevet kapta, és egyszerre volt jótékonysági bál és az iskola alapítójának, Vörösmarty Mihálynak a közelgő születésnapi évfordulója is. Vörösváron amúgy is nagy ünnepségnek számított minden olyan esemény, ami a költő életében is fontos, és ez alól a nevével fémjelzett gimnázium sem maradhatott ki. A díszlettervezést nagyon jó feladatnak tartottam, és a gyerekekkel együtt egy csodálatos téli világot álmodtunk meg, amibe helyet kaptak a kartonból összerakott hóemberek, a sok-sok téli csillogó jég motívum és persze a falról lelógó nagy hópelyhek és díszek. A gyerekek egytől- egyik fantasztikus ötletekkel álltak elő, amiket miután papírra vetettünk egy hatalmas vászon anyagon kezdtünk neki a munkának.

Péntekre már majdnem kész lett a díszlet hátsó fele, és úgy volt, hogy a maradékot jövő hétre hagyjuk. Mondván már mindenki fáradt és szeretne hazamenni a családjához. Én azonban cseppet sem siettem haza az üres lakásomba, így miután a főnökkel beszéltem összetoboroztam pár kölyköt és nekiláttunk az utolsó ecsetvonásoknak is. Amit először könnyűnek gondoltam eléggé aprólékos lett, hiszen a sok pici hópehely motívum eléggé időigényes volt. A segítőim nyafogtak, és folyamatosan azt kérdezték mikor végzünk már, és miután az öt órát tűztem ki, sorra lelépegettek mellőlem. Végül már csak Noel és én maradtunk a közösségi terem kellős közepén ülve, és némán festettük a díszeket. A buli óta még egyszer sem voltunk kettesbe, és az óráimon is nagyon furcsán viselkedett velem. Sokszor kaptam rajta, hogy szinte bámulva néz engem, és szemeibe mindig különös fény csillogott. Igyekeztem nem arra gondolni, milyen érzés volt látni őt a discóba, és milyen jó volt az, amit a bárpultnál mondott. A telefonom pityegése szakította félbe a munkám, majd a kijelzőmön Csongortól jött egy üzenet, amit kép formájában közölt. Jelenleg éppen Los Angelesbe tartózkodott és az egyik helyi focicsapat mérkőzősén szurkolt az egyik fejessel. Rosszul esett, hogy nem is látszott rajta az, hogy hiányoznék neki. Ő boldogan járkál a nagyfőnökökkel mindenfelé, és élvezi a munkáját. Visszapötyögtem neki egy gyors választ, és visszaültem a földre, miközben azon törtem a fejem mit kéne tennem, hogy ne érezzem magam ennyire magányosnak.

- Jól van tanárnő? - Törte meg a csendet Noel. - Olyan szomorú mostanában. - Szólt és barna szemeit az enyémekbe fúrta. Egyszerre nem tudtam mit kéne mondanom neki. Hiszen a magánéletem nem tartozik rá. Csak fürkésztem arcát, ahonnan bizalmat olvastam ki, így hát egy nagy levegő után belekezdtem és elmeséltem neki, mennyire magányosnak érzem magam mióta Csongor újra üzleti útra ment. Elmondtam neki azt is, hogy úgy érzem, ő sokkal jobban érzi magát nélkülem, mint velem, hiszen most is egy focimérkőzésen pózolt. A képet látva Noel szeme felcsillant, és kicsi irigység is vegyült hangjába mikor megjegyezte szívesen lenne barátom helyébe.

- Én pedig szívesen lennék bárhol máshol. Kicsit fáradt vagyok, és úgy gondolom a lányok sem fognak visszajönni a mosdóból.

- Ezt én is úgy vélem, de már nem sok van hátra, és ha gondolja, nagyon szívesen befejezem. Nyugodtan hazamehet.

- Köszönöm Noel, de nem hagylak magadra. - Fogtam meg kezét, és bátorítóan rámosolyogtam. Még jó fél óra múlva aztán rápingáltuk az utolsó hópelyhet is a díszletre, és nagyon megvoltunk elégedve magunkkal. Persze mindketten tudtuk, hogy ez nem csak a mi munkánk, de jó érzés volt arra gondolni, hogy mi is hozzátettünk a dolgokhoz. Kint már sötét volt, és a szél is eléggé hidegen fújt. A parkolóba a kocsi felé indulva Noel lépett oda hozzám.

- Tanárnő van programja hétvégére?

- Nincs miért? - Érdeklődtem, és magamba megjegyeztem milyen jól áll rajta a motoros ruha.

- Tudja, a hétvégén játsszuk az utolsó mérkőzéseink egyikét, a helyi focipályán. Ha gondolja, eljöhetne megnézni.

- Köszönöm a meghívást, de nem gondolnám, hogy jó fényt vetnék rátok, ha kimennék.

- Ugyan már ez butaság. Rengetegen szoktak kijárni, és nem csak gyerekek, hanem öregek is.

- Öregek. - Nevettem fel. - Köszönöm.

- Jaj, én nem magára gondoltam, hanem, hogy..- jött zavarba. - hanem, hogy idősebbek is kijárnak. Felnőttek, akik mind nekünk szurkolnak. Még Maja tanárnő is kiszokott néha jönni, és nagyon lelkesen drukkol nekünk.

- Igen, azt tudom. Maja imádja a focit. - Mosolyodtam el. - Nézd, még meglátom mi lesz, de nagyon köszönöm a meghívást. Viszont most mennem kell. Vigyázz magadra Noel, és köszönöm, hogy te nem léptél le mellőlem.

- Sosem hagynám magára. Jó éjt, és kellemes hétvégét. - Intett, én pedig egész este rajta gondolkoztam. Nagyon kedves és aranyos fiúnak ismertem meg, aki ezenkívül még nagyon jóképű is. Egy forró fürdő után bekuckóztam ágyamba és elővettem a laptopomat. Megnyitottam a Facebookot ahol egy értesítés jött ismerős jelölés formájába. Kíváncsian nyitottam meg, és a szívem furcsán nagyot dobbant mikor Noel képét láttam. Pár pillanat habozás után úgy gondoltam nincs benne semmi baj, ha visszaigazolom, és talán megnézem pár képét. Rákattintottam azokra ahol Noel volt. Sokat töltött fel magáról bulis fotókat, de néhány komolyabb képet is találtam. Volt egy mappa, aminek az volt a címe, hogy Akiket a legjobban szeretek. Kitti szinte minden képen szerepelt és a legjobb haverja Ákos. Mellettük még a nagymamájáról volt sok kép. Furcsálltam viszont, hogy a szüleiről egyetlen kép sincs. Reméltem, hogy nincs rosszban velük. Sokáig időztem egy fotón, amin kettesben volt Kittivel. A lány 16. születésnapján. Átölelték egymást és ő éppen puszit adott neki miközben a lány hatalmas mosollyal az arcán nézett az optikába. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy Kitti odáig van érte. A másik oldalt azonban nem ismertem, de valamiért  reméltem, Noel nem érez mélyebb dolgokat a közeli barátságnál. Furcsa és rossz érzés volt egyedül lenni Péntek este így felhívtam a barátnőmet, és rákérdeztem mit csinál hétvégén és volna- e kedve kijönni velem a meccsre, de sajnos Maja nagyon elvolt maradva a papírmunkával, így semmi esetre sem ért rá, így szomorúan lemondtam arról, hogy Noelt focizni látom. A hétvége nagyon lassan telt, így vasárnap felkerekedtem és úgy gondoltam elmegyek vásárolni pár új ruhát. Nem voltam az a vásárlás mániás, de egy pár új holmi mindig megnyugtatott, és a közelgő bálra amúgy is néznem kellett pár új szettet. A shoppingolás után hatalmas szélbe siettem a kocsimba, és alig vártam, hogy hazaérjek és bekuckózzak a kandalló elé. Az utam a focipálya környékén vezetett hazafelé, és ahogy vezettem a járdán Noelt láttam meg, ahogy fázósan vár a helyi járatos buszra. Egy percet sem gondolkoztam, hanem félre álltam és kiszóltam neki, hogy szálljon be, ő pedig egy nagy mosoly kíséretében elindult autóm felé.

 - Szia, csak rakd hátra a táskád. - Adtam ki az utasítást, miközben hátra pakolta nagy sporttáskáját. 

- Nem baj, ha koszos vagyok? - Tétovázott kicsit. 

- Ugyan már, ha baj lenne nem szóltam volna. Pattanj már be. 

- Rendben köszönöm. - Huppant be és kifújta a levegőt. - Iszonyatosan hideg van. 

- Most lett vége a mérkőzésnek? - Érdeklődtem és végigfuttattam szemem ruházatán, ami melegítőnadrágból, és vastag fehér pulóverből állt, amit itt-ott zöld foltok tarkítottak. Lábán fehér- sárga focicsuka volt, göndör haja pedig az izzadságtól fejére tapadt. 

- Igen, és úgy volt, hogy Ákos visz haza, de megharagudott az edzőre, amiért nem cserélték be, így a félidő kellős közepén lelépett. Ezért is nem jöttem motorral, de legközelebb nem hagyom, hogy átvágjon. 

- Még jó, hogy ismered a helyi buszokat. 

- Igen, szerencsére, bár az is jó, hogy éppen erre jártál. - Nézett rám kedvesen, nekem pedig megütötte fülem, hogy letegezett. Nyilván ő is észrevette, mert arca vöröses színbe fordult. - Bocsánat, én nem akartam...vagyis, hogy maga..

- Noel hagyd már! Nem vagyok olyan idős, sőt. Még csak huszonnégy éves vagyok, szóval hét év van köztünk, ami nem nagydolog. 

- Igen, de akkor is sajnálom. Csak olyan fiatalos, és csinos, és persze gyönyörű. 

- Köszönöm, kedves vagy. Amúgy merre laksz? - Kérdeztem miközben a főútra kanyarodtam, kint pedig eleredt az eső, így az ablaktörlőm ide-oda járt, ami kicsit zavart. Utáltam esőbe vezetni, és őszintén féltem is a csúszós úttól. 

- A Mező utca négybe. Tudja, merre van? 

- Azt hiszem. - Válaszoltam, és reméltem nem tévesztem el. Szerencsére elég hamar felfedeztem Vörösvár nagyobb utcáit ez pedig az egyik nagyobb volt. - Figyelj Noel, amúgy ha szeretnéd, és ha nem zavar téged nyugodtan tegeződhetünk, mikor csak így iskolán kívül vagyunk. Engem igazán nem zavar. 

- Komolyan? 

- Persze, különben nem mondanám, és tudom, hogy Majával is ez a helyzet. 

- Igen, ez így van. Maja tényleg annyira más. - Magyarázott. - Sokkal lazább, mint a többi tanár, de mégis a suliba kemény, és szerintem nekünk ez kell. 

- Ti egy remek osztály vagytok Noel. Szeretek hozzátok bejárni. 

- Én is örülök, mikor bejössz. - Hallottam kedves hangját, és ettől furcsa forróság járta át a testem. - Sokkal jobb órákat tartasz, mint Marika néni.

- Ő is nagyon jó, csak kicsit más. Hidd el ő sokkal tapasztaltabb, mint én. 

- Nekem ez nem tűnt fel. Amúgy mindjárt itt lesz a házunk. 

- Rendben. - Lassítottam, majd eszembe jutott valami. - A szüleid nem szoktak kijárni a mérkőzéseidre? Vagy édesapád nem szereti a focit? - Tettem fel a kérdést, majd leálltam egy kedves világosbarna kerítéses takaros ház előtt, amit Noel mutatott, és mikor meghallotta a kérdésem arca furcsa komolyságot tükrözött szemeibe pedig mérhetetlen szomorúságot fedeztem fel, amit nem értettem. - Valami rosszat kérdeztem? 

- Nem, dehogy... csak... a szüleim nem szeretik a focit. Apám pedig eléggé elfoglalt. - Habogta ezután megköszönte, hogy hazahoztam, és kipattant a kocsiból. Gyorsan magához vette táskáját, majd egy gyors köszönés után besietett a házba. Nem tudtam miért változott meg ennyire, de reméltem nem bántottam meg, vagy nem kérdeztem bele olyanba, ami rosszul érintené őt. Mindenesetre örültem, hogy összefutottam vele, és megtudtam merre lakik. Szavai újra a fülembe csengtek, és akaratlanul is örömmel töltötték el szívemet. Főleg amit a külsőmről mondott. Sosem tartottam magam különlegesnek, vagy szépnek, így jól esett, ha mástól is megkapom ezeket a bókokat. A következő hét nagyon jól telt, a díszlet miatt pedig nagyon sok dicséretet kaptam. Büszke voltam a munkámra, és egyre több dologból vettem ki a részem. Szinte minden nap bent maradtam munka után, és igyekeztem mindent megbeszélni az igazgató úrral is, aki örömmel fogadta ötleteimet. A szervezkedés mellett a gyerekek is sokszor maradtak bent iskola után, én pedig egyre többet voltam Noellel, és sokszor inkább én vittem haza, hiszen nem akartam, hogy a csúszós úton motorozzon. Útközben sokat beszélgettünk, és úgy gondoltam egyre jobban megismertük egymást. Csongorral is letárgyaltam, hogy hazajön, és együtt megyünk majd a bálba. Maja is belelkesedett, hiszen találkozott egy férfival, aki pont olyan, mint ő. Úgy terveztük, majd négyesbe megyünk,  és együtt kitomboljuk magunkat. Mivel már a vége felé jártunk az eseményeknek úgy véltem, a gyerekek megérdemelnek egy kis ajándékot a sok plusz munkáért. Hiszen miután Maja beszélt a fejükkel már nem volt lógás. Elmentem az egyik boltba és mindenkinek vettem egy tábla csokit, és reménykedtem örömmel fogadják majd. Megnyugodtam, hogy a tervem bevált, és mindenki arcán a nagy mosoly suhant át miközben fogták az édességet. Ákos persze poénkodott, hogy így akarom őket lefizetni, és még több munkát sózók majd a nyakukba, ám megnyugtattam őket, hogy eléggé a vége felé járunk, és jövő héten már újra beszállnak a többiek is. Noelt újra én vittem haza, aminek úgy láttam Kitti cseppet sem örült, persze mikor ezt megjegyeztem útközben a fiú csak a fejét ingatta.

- Tudod már gyerekkorom óta ő a legjobb barátom, és mi sosem voltunk egy pár. Persze csinos meg minden, de nem tudnám elképzelni vele, hogy járok. 

- Pedig ő biztos járna veled. - Osztottam meg észrevételemet. - Nem vetted észre? 

- Képzelődsz. - Nevetett fel és idegesen a táskájába kezdett turkálni. - De igazából teljesen mindegy, mert nekem másmilyen lányok jönnek be. 

- Milyenek? - Kaptam fel fejem, és egyszerre hihetetlen és megmagyarázhatatlan kíváncsiság lett úrrá rajtam. 

- A különlegesek, és az okosak. - Nézett rám, és tekintetén furcsa fény csillant át. - Akik cseppet sem hasonlítanak a mostani lányokhoz. Valaki olyan, aki igazán más, mint az osztálytársaim.

- Ez természetes, hiszen egy ilyen okos fiúhoz, mint te, egy okos lány dukál. - Próbáltam elviccelni, de valamiért legbelül úgy éreztem mintha rólam beszélne, de a gondolat menetemet nem folytathattam, mert megzavart egy kérdéssel. 

- Neked milyen fiúk jönnek be? A barátod milyen stílusú? 

- Csongor, nagyon magabiztos férfi, és olyan, aki a munkájáért él- hal. Külsőre pedig hosszabb szőkésbarna hajú, és barna szemű. Ő most harmincegy éves. Lassan három éve vagyunk együtt, és bár vannak azért hullámvölgyek elvagyunk. Igazából, ha nem lenne ennyit távol, úgy gondolnám ez egy tökéletes kapcsolat. 

- Nem találna közelebb munkát? 

- Sajnos a jelenlegi cége rengeteg külföldi partnerrel rendelkezik. Persze mióta elköltöztünk Vörösvárra legalább az én nyugalmam megvan. Nem szeretem a nagy nyüzsgést, és a sok embert magam körül, így minél hamarabb költözni akartam. Csongor pedig itt nőtt fel, a szülei is itt éltek, a húga pedig az itteni koktélozót vezeti. Bár igaz, hogy vele alig beszélünk, hiszen nem bír bevenni. 

- Miért nem? 

- Mert szerinte csak a pénz miatt vagyok a testvérével, és sosem szerettem igazán, és most is csalom fűvel-fával. - Forgattam meg szemem, és rossz érzés árasztott el, mikor arra gondoltam, Jázmin mennyiszer a fejemhez vágta ezeket a dolgokat. - A szüleivel sem volt igazán jó a kapcsolatom, de ők legalább sosem szóltak be. Csak éreztették, hogy nem vagyok közéjük való. 

- Miért nem jártok össze többet? Akkor megismerhetnének jobban nem? 

- Már nem tudunk, ugyanis két éve meghaltak, egy autó balesetben. - Szóltam szomorúan, és megálltam Noel háza előtt. 

- Ez borzalmas lehetett neki! Jó ég, ez szörnyű... a szülei... meghaltak? 

- Igen, sajnos, de már sikerült átvészelni a dolgokat. Én végig mellette voltam, és támogattam, amibe csak kellett. 

- Ezt nem könnyű feldolgozni egyik pillanatról a másikra. - Mondta és szemeibe mintha könnyek csillogtak volna. Nem értettem miért rázta meg a hír ennyire. - Egy szülő sosem lesz pótolható. 

- Igaz, de... jól vagy? - Fordultam felé és megfogtam kezét. - Ne haragudj, én nem gondoltam, hogy ez téged ennyire mélyen érint. Bocsáss meg Noel. 

- Semmi baj, csak a... szüleim... vagyis... én... nem érdekes. 

- De igen, mi van velük? 

- Nem mondhatom el, és amúgy is mennem kell. Köszönöm a csokit, és, hogy hazahoztál. Jó éjt, holnap találkozunk. 

- Várj Noel, nem akarom, hogy ilyen állapotban menj be! Kérlek, mondd el mi történt? 

- Nem! - Vágta rá kemény hangon, ezután egy hirtelen mozdulattal kiszállt az autóból, én pedig ott maradtam kétségek, és aggodalmak között.