🎒👜 6. Fejezet 🎒👜

Kamilla

TE JÓ ISTEN! Mit tettem? Mégis, mi a fene volt ez, és hogy történhetett meg ilyen? Egyáltalán normális vagyok? Már biztos, hogy nem! Mi ütött belém, amikor megcsókolt? Nemhogy eltoltam volna magamtól, hanem engedtem, hogy tovább simogasson. Jobb lesz, ha most azonnal hazamegyek, és nem jövök vissza a dekorálásra. Majd csak kitalálok valamit. és...

- Kamilla, várj! - Hallottam hátam mögött Maja hangját, miközben sietősen próbáltam összeszedni dolgaimat a tanáriból. Semmi mást nem akartam, csak hogy minél hamarabb hazaérjek, és egy pohár bor mellett megnyugodjak, de barátnőm továbbra is felém tartott.

- Szia, valami gond van? Melyik idióta bosszantott fel? Csak mondd meg, és azonnal kiosztok egy beírást.

- Szia Maja, nem húzott fel senki.

- Tényleg? Pedig elég idegesnek tűnsz. Akkor mi a gond?

- Csak fáradt vagyok, és szeretnék hazamenni. Nem hiszem, hogy visszajövök délután. Ne haragudj, majd a bálon találkozunk. Már ha eljövök. - Húztam el szám.

- Miért ne jönnél? Csongor talán...

- Nem ér haza, én pedig nem akarok magányos lenni.

- Nem leszel magányos, mert én is ott leszek. Egyedül.

- Miért egyedül? Mi van azzal a tökéletes udvarlóval, akiről meséltél?

- Vége, mert túl komolyan vette a dolgokat. Én még nem vagyok felkészülve.

- Értem, sajnálom. De ha megbocsájtasz, most mennék. Ne haragudj, de nagyon fáradt vagyok, és most csak arra vágyom, hogy egyedül legyek, és elmerüljek a gondolataimban.

- Rendben, de remélem tényleg nincs komolyabb baj.

- Nem, nincs. - Mosolyogtam rá, és búcsúzásként átöleltem. Legszívesebben elmondtam volna neki a csókot, de nem tudtam hogyan fogadná. Igaz, hogy sokkal lazább gondolkodású, mint a többi kollégám, de lehet, hogy ez még nála is meredek lenne.

Kisiettem az autómhoz, és hazahajtottam. Felbontottam egy palack bort, és beleültem a masszázs kádamba. Jó érzés volt kicsit lazítani, és igyekeztem kiüríteni a fejem. De sehogy sem ment, hiszen folyamatosan Noelhez és a csókhoz tértem vissza. Sajnos legbelül tudtam, hogy nem a csókkal volt a legnagyobb baj, hanem az érzéssel, amiket kiváltott belőlem. Noel mindig is egy értelmes, kedves fiú volt a szememben, de sosem gondoltam rá úgy mint férfi. Nyilván nem is gondolhatnék, hiszen még kiskorú. Mégis ez a tökéletes csók rávilágított arra, mennyire jól érti a dolgát, és mennyi érzelem lakozik benne. Még mindig ajkaimon éreztem az övét, ami egyszerre volt puha és forró. Olyan volt, amit még Csongor is megirigyelhetne. Be kellett látnom, hogy a kora ellenére képes olyan érzelmeket kiváltani belőlem, amik még számomra is ijesztőek, és amikre ha nem vigyázok, egy veszélyes csapdába sodornak. Vajon mi lett volna, ha nem szólal meg a csengő, és nem halljuk meg a gyerekeket? Meddig mentünk volna el? Hiába akartam becsapni magam, élveztem Noel minden érintését. Túl rég volt már olyan, hogy Csongoron kívül más is észrevett, vagy közeledett volna hozzám. A hosszúra nyúlt fürdő után köntösben mentem le a konyhába, hogy valami harapni való után nézzek. Magamhoz vettem egy kis gyümölcsöt, töltöttem még a borból, és bekuckóztam a TV elé. Talán picit elaludhattam is, mert arra eszméltem, hogy kopogtatnak a külső bejárati ajtón. Kint már sötét volt. Rápillantottam az órára, fél hat volt. Nem tudtam ki lehet az, hiszen nem vártam senkit, Csongor pedig biztos nem jött haza. Összehúztam köntösömet, és kinyitottam az ajtót. Noel volt az. Aggodalmas arccal állt előttem.

- Te meg mit keresel itt? - És nem tudtam, melyikünk lepődött meg jobban.

- Nem jöttél vissza a dekorálásra, és Maja azt mondta, hogy nem érezted jól magad. Mi a baj?

- Csak fáradt vagyok, de ezért igazán nem kellett volna idejönnöd. Egyáltalán, honnan tudtad, hogy hol lakok?

- Ákos mondta. – Bökte ki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - Ők sem laknak innen messze. Elég szép környék, és a házatok is gyönyörű.

- Köszönöm. Most láthattad, hogy jól vagyok, szeretnél még valamit, vagy....

- Miattam nem jöttél vissza? - Kérdezte szinte vádló hangon.

- Ezt nem értem. - Próbáltam eltitkolni az érzéseimet, és reméltem, hogy nem látja az arcomon, mennyire beletrafált a dolgokba.

- A csók miatt, és mert nem akartál látni.

- Noel, csak egy botlás volt, és nem jelentett semmit. Nem tudom, hogy történt, de véletlen volt, aminek sosem szabad újra megismétlődni.

- Véletlen? Nem nevezném annak.

- Tényleg? - Tettem karba a kezem. - Akkor minek nevezed Noel, mondd? Mert szerintem nagyon is véletlen volt. Ha úgy vesszük meg sem történt.

- Meg sem történ?! – Ezen teljesen kiakadt, a szemei szinte villámokat szórtak. - Te ezt a csókot így nevezed? Mert szerintem nagyon is valóságos volt, amit mindketten akartunk.

- A te oldaladról nem tudok nyilatkozni ez tény, de én úgy gondolom....

- Te is élvezted! Éreztem, hogy élvezted. - Lépett közelebb, és túlságosan közel került hozzám. Szinte éreztem parfümje illatát, és tudtam, hogy most kell okosnak lennem. Hátráltam egy picit, és szigorúan a szemébe néztem.

- Ide figyelj Noel! Te még gyerek vagy, akinek a fejében ezer millió dolog fordul meg. Nyilván a hormonjaid is az egeket verdesik, de én nem vagyok meggondolatlan nő! Felnőtt vagyok, aki tudja, mit lehet és mit nem. Ezt pedig semmiképpen nem szabad!

- Figyelj, sajnálom, hogy megcsókoltalak. Lehet, hogy nem így kellett volna, de annyira gyönyörű és kedves vagy. Amikor pedig sírtál, egyszeriben úgy éreztem, hogy minden rossztól megakarlak védeni.

- Én is meg tudom védeni magam, és jól vésd az eszedbe: te diák vagy én pedig tanár, és köztünk soha nem lehet semmi!

- Sokkal több van bennem, mint te képzeled. Hagyd, hogy bebizonyítsam, és engedd, hogy szeresselek!

- Miről beszélsz? – Zavaromban felnevettem fel, mert tudtam, ennek sehogy sem lesz jó vége. A hajamat kezdtem babrálni, de nem tudtam lenyugodni.

- Én itt vagyok! Nem hagylak egyedül. Soha. Mellettem boldog lehetsz, és oké még nincs sok pénzem, de dolgozok és...

- Na látod, pont ez az! - Vágtam bele szavába. - Neked nem dolgoznod kell, hanem még tanulnod! Mert még gyerek vagy! A csókról pedig annyit, hogy szinte letámadtál. A képzelgéseid pedig nem valósak, hiszen soha nem adtam okot neked arra, hogy ilyeneket gondolj.

- Hazahoztál egy csomószor, és nagyon jól elvoltunk a kocsiba is, és....

- Azt csak szívességből tettem. - Túrtam bele hajamba. - Noel nekem barátom van, aki...

- Szereted még?

- Nincs jogod ilyet kérdezni!

- De van, mert érzem, hogy te is érzel valamit irántam. Kérlek Kamilla, csak.. - lépett közelebb és lágyan megfogta a kezem. A szívem egyre gyorsabban vert, de próbáltam nem elveszteni a józan eszem. - Csak próbáljuk meg. - Suttogta. - Te is tudod, hogy érettebb vagyok, mint a társaim, és komolyabb gondolkodású.

- Noel, nem lehet! - Toltam el, és belenéztem szemeibe, amikből túlságosan is kivehető volt a vágy. - Most pedig jobb lesz, ha hazamész, és megnyugszol. Vigyázz az úton, jó éjszakát.

- Kamilla, kérlek...

- Sajnálom, de nekem nem jelentett annyit, mint neked. - Mondtam csendesen, és becsuktam az ajtót. Megnyugodtam, amikor hallottam ahogy elhajt a motorral. Szívem szerint behívtam volna egy teára, de biztos voltam benne, hogy azzal mindent elrontanék. Nem lehetek gyenge a közelében, és ha még vannak is érzéseim, azt semmiképpen sem mutathatom ki. Jól mondtam, ő még csak egy gyerek, és akármilyen jóképű és vonzó is számomra, a kapcsolatunk tiltott. Egy újabb pohár után írtam Csongornak egy üzenetet, hogy sajnálom, hogy nem lesz velem a bálban, és álomba merültem. Másnap korán keltem, de mivel csak két utolsó órám volt, elmentem ruhát vásárolni. Persze annyira nem izgatott, de tudtam, mégsem mehetek oda egy olyanba, amit már többször viseltem. A városban szerencsére sok jó üzlet van, így könnyen rátaláltam a megfelelőre: egy ezüstös, enyhén kivágott, a hátát szabadon hagyó, strasszokkal díszített ruhára. Első látásra megszerettem, hiszen a csillogó minta mindig is a kedvenceim közé tartozott és a dress kódnak is megfelelt.  Az eladó még egy csipkés fehérneműt és egy push up melltartót is ajánlott, és bár fogalmam sem volt, mégis kinek mutatnám meg, azért megvettem. Tetszett a csipke és az, hogy a melltartóban nagyobbnak tűntek a melleim. Egy gyors ebéd után elindultam az iskolába, és igyekeztem még véletlenül sem Noel osztálya felé menni. Szerencsére a helyettesítési kiírásnál nem szerepelt a nevem, és mivel Marikát is bent láttam, reménykedtem, hogy nem fognak berángatni hozzájuk. Szünetben megmutattam Majának a szerzett darabot, és örültem, amikor elmesélte, hogy ő is ezüstösben jön. Megbeszéltük, hogy a bál előtt elugrik majd és együtt készülődünk. Az óráim gyorsan leteltek, a hetedik után hazafelé vettem az irányt. Hihetetlenül ideges voltam, és tudtam, hogy ez Noel miatt van. Vajon kivel érkezik a bálra? Hoz magával valakit? Esetleg egy olyan lányt, aki a barátnője? Annyit tudtam csak, hogy Kittivel táncol. Hiába próbáltam mantrázni, hogy nem jelent semmit, és nem is érdekel, belül nagyon hiányzott, és féltem, hogy mit érzek majd, ha meglátom mással. Szavai még mindig a fülemben csengtek, és a tekintetét is láttam magam előtt.

Otthon még mindig körülötte kavarogtak a gondolataim, amikor Maja megérkezett. Nagy mosollyal nyitottam ajtót neki, de ő hangosan lépett be, hideget hozva maga után.

- Hú, elég szar idő van kint! – Morgott, és felakasztotta a kabátját a fogasra.

- Nekem mondod? Egész nap fáztam. Kérsz valamit inni?

- Egy pohár ital jól esne, köszi.

- Gyere a konyhába! - Kiáltottam ki, és kitöltöttem két pohár rosét. Maja ruhája gyönyörű ezüst és jégkék színű kövekkel borított, mélyen kivágott csoda volt. - De csinos vagy! - Dicsértem meg.

- Köszi, nem túlzás?

- Ugyan dehogy. A hajad is olyan jó! Te leszel az est fénypontja.

- Na persze, én is attól félek. - Nevetett fel, és magához vette az egyik poharat. - Mire igyunk?

- Nem tudom, talán arra, hogy eddig minden jól megy az iskolában, és ezután is csak jól alakulnak majd a dolgaim. - Felemeltem a poharat, de barátnőm leintett.

- Inkább arra, hogy ez az este akárhogy is alakuljon, emlékezetes lesz, és legyen az a mottója, hogy semmi nem számít, csak az, hogy jól érezzük magunkat, és nem törődünk a következményekkel!  

- Húha, ez meredek, de tudod, mit? Nem bánom! Legyen ez a mottója! – Felkacagtam, és összekoccintottuk a poharunkat.

- Amúgy mi van Csongorral? Szándékozik mostanában hazaérni? – Érdeklődött Maja, és bekapott egy darab csokit.

- Nem tudom, talán a jövő héten. Lassan kezdem megszokni, hogy egyedül vagyok.

- Ugye tudod, hogy ez nem jó. Te fiatal vagy, és szép, és nem jó, hogy ennyire elhanyagol téged.

- Nem érzem magam elhanyagolva. Elvégre majdnem minden nap beszélünk telefonon, és videóchatelünk is.

- De az még nem helyettesíti az élő intimitást. - Ingatta fejét és tudtam, teljesen igaza van. – Lehet, hogy válaszút elé kéne állítanod. Vagy te vagy a munka, de a kettő nem megy.

- Maja, nem akarom megfosztani a munkájától. Elvégre ezért tanult, és mikor kinevezték az egyik cégcsoport elnökévé, én is boldog voltam. El kell fogadnom, hogy ez a munka utazásokkal és megbeszélésekkel jár. Csak így tudja építeni a kapcsolatait.

- Honnan tudod, hogy csak a céges kapcsolatait építi? - Húzta  fel szemöldökét, és én azonnal tudtam, mire akar rávezetni. Persze azonnal tagadtam.

- Csongor sosem csalna meg! Ismerem már annyira, hogy...

- Nem mondtam ezt egy szóval se, de jobb félni, mint megijedni.

- Három éve vagyunk együtt, előtte pedig barátok voltunk. Tudom, hogy több éve tetszettem neki, mielőtt vette a bátorságot vett és elhívott randira. Nagyon kedves és aranyos ember, és róla tudnám elképzelni utoljára, hogy félrelépne. Szeret engem és... én is őt. - Mondtam, de az utóbbi kijelentésemben már nem annyira voltam biztos. Maja rögtön megérezte ezt.

- Nem voltál valami meggyőző. Talán te már nem azt érzed, amit régebben?

- De, persze, csak...

- Kamilla, mi a baj? Talán nem érzed biztosnak az érzelmeid Csongor iránt?

- Maja, én nem is tudom. Szeretem, és jó vele. Már ha itt van, de az utóbbi időben nagyon sok minden történt, amit nem tudok neki elmesélni, és rossz, hogy ezeket az élményeket egyedül kell átélnem. Amikor beszélgetünk, általában ő mesél, és az én dolgaim nem mindig kerülnek szóba. Persze szeretem hallgatni őket, de kicsit azért érdeklődhetne rólam is.

- Akkor, ha legközelebb beszéltek, talán kezd te az élménybeszámolót. - Tanácsolta és megígértem neki, hogy megfogadom.

Még egy darabig beszélgettünk, majd elkészítettük a sminkünket és elindultunk az iskola felé. A báli teremmé átalakított tornaterem egyszerűen varázsaltos volt. Azok a vásznak takarták el a falakat, amiket mi díszítettünk föl. A plafonról csillogó gömbök, díszek és fényfüzérek lógtak le, középen pedig egy hatalmas, kövekkel kirakott csillár függött. A téli hangulatról még a helység egy-egy pontjában felállított mini karácsonyfa, hóember és Mikulás is gondoskodott. A zenekar lágy zenét játszott, minket pedig pincérekké avanzsált végzős tanulók kínálgattak a welcome drinkkel. Maja azonnal elvett két Martinit.  

- Szabad innunk még ilyen korán? 

- Miért ne? Most szórakozunk! 

- Igen, de mi van, ha meglátja az igazgató úr? - Pillantottam körbe. Azonnal kiszúrtam, hogy itt van, és tőlünk nem messze társalog néhány emberrel.  

- Nem fogjuk leinni magunkat, Kamilla! Túlságosan ráfeszülsz a dolgokra. Itt nem tanárok vagyunk, hanem vendégek. Meg amúgy is rengeteget dolgoztunk ezen az egészen. Nézz csak körbe! - Mutatott kezével - Szinte az egészet a mi gyerekeink csinálták. Gyere, keressük meg a helyünket! 

- Rendben. Azt hiszem, a tesisekkel ülünk. 

- Igen, Péter direkt téged kért maga mellé. - Kacsintott rám, amikor tesis kollégámat hozta szóba, aki sokszor próbál flörtölni velem. 

- Remek. - Forgattam a szemem, és már majdnem leültem volna, amikor Maja felkiáltott. 

- Ott az osztályom! De csinosak, már be is öltöztek. Menjünk oda hozzájuk, jó? 

- Én inkább nem mennék. - Mondtam gyorsan, amikor láttam, hogy Noel a társaság közepén áll. Jól szabott öltönyében nagyon vonzó volt, mosolyától pedig az én szívem is megmelegedett. 

- Na jó, akkor mindjárt jövök.

Követtem a szememmel, és észrevettem, hogy Noel azonnal felém pillant, amint Maja odaért hozzájuk. Rögtön lángvörös lett az arcom, amikor a találkozott a tekintetünk. Nem álltam a pillantását, így jobbnak láttam, ha kimegyek a levegőre és elszívok egy cigarettát. Rá is gyújtottam, de pár perc után megéreztem, hogy nem vagyok egyedül a lámpafény alatt.