🎒👜 5. Fejezet🎒👜

Noel

Mérgesen és egy kicsit szomorúan szálltam ki az autóból, és betrappoltam a házba. Mama az aktuális sorozatát nézte, és csak akkor vette észre jelenlétemet, amikor ledobtam a táskám.

- Megjöttél, Kisfiam? - Nézett fel mosolyogva. - Késő van, merre voltál eddig?

- Csak volt egy kis plusz feladat a suliban. Tudod, a báli előkészületek. Van valami vacsora?

- Persze, mindjárt melegítem is. – Felelt, és a konyha felé indult, de én inkább leállítottam.

- Hagyd, nézd tovább, én is feltalálom magam. - Kedvesen rámosolyogtam, majd belenéztem kék szemeibe, és kicsit ráncos arcába. Mama édesanyám anyukája, aki már elég idős, de így is jól tartja magát, és sokkal felvilágosultabban gondolkozik, mint a vele egykorúak. Bár ehhez nyilván hozzátartozik az is, hogy miattam  fel kellet vennie a fordulatot. Bár néha ingatja a fejét, ha Kittivel vagy Ákossal olyan dolgokról beszélgetünk, ami neki már nem fér bele. Mama nagyon fiatalon ment férjez, és amíg a férje katona volt, ő egy tehetősebb családhoz állt be szolgálni – ahogy akkoriban mondták. Segített a házi munkában, majd amikor idősebb lett, ő vezette a konyhát. A papa sajnos életét vesztette egy gyakorlaton, és a mama egyedül maradt. Akkor már terhes volt édesanyámmal, és eleinte félt elmondani, mert nem akarta elveszíteni a munkáját. Szerencsére a munkaadója támogatta a terhesség alatt, és a szülés után is visszafogadták jóval több fizetésért. Pár éven belül összegyűjtött annyit, hogy egy saját házat tudjon venni Vörösváron. A nyugdíjig egy boltban dolgozott. Édesanyámat mindig tisztességesen, és szeretetben nevelte, és mivel nagyon takarékos volt, sosem volt semmiben hiányuk. Anyukám nagyon jó tanuló volt, így az érettségi után sportorvosnak tanult. Így ismerkedett össze édesapámmal, aki játékos ügynökként kereste a betevőt, és rengeteg híres focista fordult meg a keze alatt. Én a házasságuk negyedik évében születtem meg, és a nyolcadik életévemet töltöttem be, mikor egyik este egy rendőr kopogott a házunk ajtaján, és közölte a szörnyű hírt. A szüleim autóbalesetest szenvedtek, és nem élték túl, nekem pedig ezentúl a mamámmal kell élnem. A világ egy pillanat alatt megváltozott számomra. Ahogy ezeken méláztam, könnyek gyűltek a szemembe. Vajon milyen lenne most az életem, ha túlélték volna? Emlékszem, akkortájt semmi nem érdekelt, és mélységes depresszióba zuhantam, és se a suli, se a barátok nem tudtak segíteni ebben. Csak a szüleimet akartam, és azt, hogy valaki jöjjön, és mondja azt, hogy minden rendben, és ez az egész csak egy buta vicc volt. A tanulmányi átlagom mélyrepülésbe kezdett, a mamával pedig folyamatosan az igazgatóhoz rohangáltunk, hiszen a folytonos balhéimat már nem tudták tolerálni. Harmadik közepén majdnem kicsaptak. Ekkor érkezett az osztályba Kitti, a mindenből kitűnő, félénk lány, akivel pár hónap alatt elválaszthatatlan barátok lettünk. Ő volt az, aki átsegített a nehézségeken, és visszaterelt a helyes útra. Számomra sosem volt zavaró, hogy lány, hiszen Ákos mellett megvolt az egyensúly az életemben. Kittivel olyan dolgokról tudtam beszélgetni, amiket Ákossal csak elnevettük. Szerencsére mindegyikőnket felvettek a helyi gimibe, még egy osztályba is kerültünk. Az életünk megváltozott, de a barátságunk nem, és tudtam csak hálás lehetek neki, amiért mellettem állt, és átsegített minden bajon. Kittivel mindent tudtunk egymásról: a családjáról, a régi dolgairól, és a napi dolgokról. Tetszett benne, hogy egyszerre laza, vicces, és még véletlenül sem olyan, mint a többi tucat lány. A szülei rendes emberek, akikkel szintén jó a viszonyom. Az édesanyja a helyi óvodában dolgozik, az apja pedig azt a boltot vette meg, ahol a mama még nagyon régen dolgozott. Persze, azóta már rengetegszer átalakították, és jelenleg egy pizzéria is üzemel a külső udvari részében. Sok-sok évig voltunk így ketten, amikor csatlakozott hozzánk Ákos, akinek nagyon jómódú a családja, de mivel a szülei alig vannak itthon, sosem tudtam, mivel foglalkoznak. A márkás autók, ruhák, hatalmas ház alapból megvan neki, ahogy a legjobb csajok is.  Mégis barátként tekintett rám, és bármikor mellém állt. Tudom, legbelül jó fej srác. A hármasunk töretlen, bár Kitti és Ákos nem bírják egymást. Miattam mégis kompromisszum kötnek, vagy ha pasis bulit szervezünk, Kitti lelép Anitához. Igaz, én meg őt nem bírom, hiszen hihetetlenül vékony, idegesítő hangja van, folyamatosan a hajával, az alakjával van elfoglalva, és mindig hihetetlen sok sminket pakol magára. Összességében nagyon jól elvagyok a többi osztálytársammal is, Maja tanárnő egy jó közösséggé kovácsolt össze minket. Maja után újra eszembe jutott Kamilla, és miközben a vacsoráztam, rajta gondolkodtam. Jó volt, hogy az utóbbi napokban ennyit voltam a közelében, és már előre tudtam, hogy hiányozni fog, ha ennek a báli mizériának vége, és újra motorral járok majd haza. Tudtam, hogy nem szabadna, hogy ilyen sokat mélázzak rajta, de a tekintete és a kedves mosolya még álmomban is velem volt.

- Ízlik a vacsora, Noel? - Lépett be mama, és leült mellém.  

- Igen, nagyon köszönöm. 

- Mi volt ma az iskolában? 

- Csak a szokásos, és készülünk a bálra. Holnap is ilyenkor jövök majd, de nyugi, nem lesz gáz. 

- A motorod itthon volt. Busszal mentél vagy Kittiék vittek el? 

- Nem, gyalog mentem, és Kamilla tanárnő hozott haza. Tudod, vele csináljuk a dekorációkat. 

- Igazán kedves kishölgy lehet. - Jegyezte meg mama, miközben egy adag süteményt rakott le az asztalra. 

- Igen, nagyon kedves, és mivel pont erre lakik, nem akarta, hogy motorozzak. Amúgy is esős idő van. 

- Igen, igaza van. Egyél süteményt. 

- Köszi, mami, de inkább beviszem a szobába. Még tanulnom kell holnapra. Benyomtam a kedvenc zeném, és igyekeztem a történelemre koncentrálni. Persze sehogy sem ment, és gondolataim továbbra is Kamilla körül kavarogtak. Miért vált ki belőlem ilyen érzéseket, mikor tudom, hogy az egésznek semmi alapja nem lehet?  Talán a kedvelésen kívül ő is érez irántam valamit? Elvégre senki mást nem hozott haza, csak engem. Úgy gondoltam jobb lesz, ha megfürdök és holnap már motorral megyek, így Kittit is tudom fuvarozni. Mielőtt elmentem volna fürödni, dobtam a lánynak egy üzenetet, és megbeszéltem vele, hogy suli előtt érte megyek.

Másnap reggel álmosan keltem fel, és semmi kedvem nem volt suliba menni. Legszívesebben csak feküdtem volna, és a kedvenc sorozataimmal töltöttem volna az időt. De mivel tudtam, ez nem lehetséges, magamra kapkodtam a ruháim, és egy gyors reggeli után már Kittiék felé vettem az irányt. A lány már várt rám az ajtóba, és mosolyogva köszöntött. 

- Szia, meglepődtem, amikor írtál tegnap. 

- Miért? - Adtam kezébe a bukóm, és segítettem neki becsatolni. 

- Mert mostanában mindig busszal megyünk, te meg a tanárnővel járkálsz. 

- Nem járkálok vele, csak hazahoz. Van különbség. - Magyaráztam,  és reméltem, hogy nem vette észre, mennyire nagyot dobbant a szívem Kamilla miatt. 

- Ahogy gondolod, de Anita azt mondta....

- Nem érdekel, mit mondott a barátnőd. - Állítottam le gyorsan, még mielőtt olyat hallanék, amit nem akarok. - Ne kombináljatok Kitti! 

- Rendben. - Vont vállat, és felszállt mellém a motorra. Próbáltam nem gyorsan menni, mert nem akartam, hogy féljen mögöttem. Eleinte nem lelkesedett, hogy így járunk be, de mikor látta, hogy nem lettem vad motoros, örömmel vette a segítségemet. Az órák csigalassúsággal teltek, és csak egyre unalmasabbak voltak. Egyedül a  tesi volt jó, amikor végre önfeledten focizhattunk. Ákos is húzta az agyam Kamillával, de neki is csak annyit mondtam, hogy képzelődik. Még csak az kéne, hogy elinduljon egy olyan pletyka aminek sajnos semmi alapja nincs. 

- Mondd, és miről dumáltok, amikor a kocsiban ültök? - Faggatott haverom, ahogy a padon ültünk. 

- Csak általános dolgokról, suliról, családról. Ilyesmi. 

- Családról? Elmesélted neki, hogy...

- NEM! DEHOGY! - Kaptam fel a vizet. - Nem mondtam el, és ezt nem is akarom. 

- Jó, nyugi már, csak kíváncsi voltam. 

- Nem tartozik rá, hogy mi volt a szüleimmel. Még csak az kéne, hogy akárhányszor találkozunk, sajnálkozva nézzen rám. 

- Miért érdekel, hogy néz rád? 

- Nem az a lényeg, hanem, hogy nem akarom, hogy tudja. Ez az én magánügyem. - Mondtam már kicsit nyugodtabb hangon, mire Ákos megint felröhögött azzal a hülye nevetésével, amit nem szeretek. 

- Noel, ha látnád magad. Totál rákattantál, de ha csak az iskoláról dumáltok, nem fogsz beakasztani neki. 

- Istenem, miért nem tudsz egy kicsit elvonatoztatni attól, hogy nem mindenki csak arra hajt? 

- Mégis, akkor mire? Mi a fene számít egy kapcsolatban, ha nem a szex, és honnan tudod, mi jön be neki, ha nem próbálod levarrni? 

- Nem akarom levarrni, ne legyél bunkó! – Felálltam, és inkább a többiek felé vettem az irányt. Persze Ákos nem hagyott békén, és tovább tolta a hülyeségeit. 

- Noel, utánanéztem Kamillának a Facebookon. A pasija megint nincs itthon, és ha a közös képei időpontja jó, akkor majdnem egy hónapja nem is volt. Gondolj bele, egy ilyen csaj mennyire vágyik már arra, hogy...

- Állíts le magad Ákos! - Mordultam rá, és örültem, hogy a tanár úr megfújja a sípját, és vége az órának. Gyorsan visszaöltöztem, és siettem a következő órára, Kitti mellé, aki csillogó szemekkel nézett rám. Már ismertem annyira, hogy tudjam, ez a tekintet jelent valamit. 

- Mit szeretnél? 

- Arra gondoltam, hogy hétvégén lesz a bál és nekem még nincs párom. Esetleg mehetnénk együtt. Nem örülnél neki? 

- Mi van? - Ütötte meg kérése a fülem. - Miért kéne pár? Ez csak egy esemény, amire elmegyünk, letáncoljuk a dolgokat és ennyi. Én nem akarok olyan sokat a tanárok között mászkálni. 

- Noel ne már! Mindenki megy valakivel. Azt hittem, hogy eddig azért nem kérdezted meg, mert már van párod, de Ákos azt mondta, hogy nincs. Ezért gondoltam arra, hogy mehetnénk együtt. Kérlek! 

- Kitti, de hát alapból együtt megyünk. 

- Igen, de mehetnénk mint.... pár. Vagyis, nem úgy pár mint kapcsolati pár... hanem...

- Kitti nyugi! Rendben van! - Állítottam le gyorsan. - Mehetünk ketten felőlem, és oké, akkor legyünk ketten. Felőlem mehet. 

- Istenem, de édes vagy! - Ugrott azonnal a nyakamba és szorosan magához vont. - Annyira jó lesz. Arra gondoltam, hogy mehetnénk hasonló cuccban is. Mondjuk, a táncos ruha mellett lehetnénk egyforma ruhában. Én felvehetném a rózsaszín ruhámat, te pedig a halvány rózsaszín inged. Azt a mályvásat, ami kiemeli a szemed. 

- Nem tudom melyik az. 

- Amit tőlem kaptál tavaly szülinapodra. 

- Az a túl rózsaszín? - Szaladt fel szemöldököm, mikor eszembe jutott az ing. 

- Igen, és mályva. Istenem, de jó lesz. Ákos Anitával megy, majd és ott találkozunk. 

- Ákos Anitát fűzi? 

- Igen, de nem fűzi, hanem komoly kapcsolatot akar. – Magyarázott, nekem pedig nagyon röhögnöm kellett. 

- Ákos sosem akar komoly kapcsolatot. 

- Csak eddig nem akart, de most, hogy Anitával közelebb kerültek egymáshoz, már minden más. Biztos vagyok benne, hogy hosszú kapcsolat lesz az övék, én pedig nagyon szurkolok neki. 

- Te tudod, de... - kezdtem viszont nem tudtam befejezni, mert Maja tanárnő lépett be az ajtón és megkezdődött a szokásos, unalmas történelem óra. Maja leadta az anyagot, én pedig ezen a báli dolgon gondolkoztam. Szívem szerint Kamillával mentem volna, de nyilván ez lehetetlen volt. Miért kell egy olyan nőbe szeretnem, aki ennyire problémás? Persze, neki ott a barátja, akivel majd együtt turbékolhat. Basszus mi lesz, ha látom őket, ahogy nyalják egymást a táncparketten? Már biztos vagyok benne, hogy az lesz a legjobb, ha kötelező körök után elhúzunk Ákossal, és elmegyünk a helyi bárba pár sörre. Álmodozásomból Kitti lökdösése rángatott vissza, én pedig rájöttem Maja már teleírta az egész táblát, viszont az én füzetemben még csak pár sor díszelgett. Igyekeztem felvenni a fordulatszámot, így óra végére utolértem magam. A csengő hangja újra örömmel töltött el, de ami még jobban megdobogtatta a szívem az a csodálatos meglepetés, ami angol órán ért. A terembe ugyanis nem Marika néni, hanem Kamilla lépett be, térdig érő fekete szoknyában és piros blúzban. Egyszerűen csodálatos volt, hatalmas mosolyától pedig nekem is jó kedvem lett. Egész végig pörgős, és vidám volt, amit annak tudtam be, hogy közeledik a bál. Kamilla éppen egy feladatot magyarázott, amikor megcsörrent a mobilja. Gyorsan kiosztotta az önálló munkát, és megnézte a mobilját. Arca azonnal elkomorodott. Rosszul esett látnom fájdalmát, és bár tudtam, hogy nem tartozik rám, nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

- Valami gond van, tanárnő? – Érdeklődtem. Ahogy felnézett rám, enyhén könnyes volt a szeme. A szívem elöntötte a fájdalom, és legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy átöleljem őt. 

- Nem, minden rendben van. - Erőltetett egy mosolyt arcára. - Hogy álltok a feladattal, ellenőrizhetjük?

Sokunknak voltak gondjai a feladattal, így jobbnak látta, ha együtt rágjuk át rajta magunkat. Ám a kedve láthatóan nem javult, én pedig tehetetlen voltam. Amikor kicsöngette, a többiekkel ellentétbe búsan mentem az udvarra. Ákos már Kittiék mellett várt és hangosan bosszankodott. 

- Ez a nő már megint egy rakat házit sózott ránt. Nem értem, miért kell kiszúrni másokkal. Attól még, hogy neki szar, én nem akarom az egész napom az angol házi előtt tölteni. 

- Szerintem nem gáz, és biztos vagyok benne, hogy rád fér.. 

- Tényleg, Kitti elkérhetem a szótáradat? Estére átviszem. 

- Hol a  tiéd? - Kérdezte szemrehányó hangon, én pedig tudtam, hogy színt kell vallanom, így zsebre vágtam a kezem és igyekeztem kerülni pillantását. 

- Nem tudom, már egy jó ideje nincs meg.

- Noel ez a szótár fontos! Nem értem, miért hányod el folyton a dolgaidat? 

- Ne már Kitti, nem lehet mindenki annyira pedáns mint te. Kérlek! - Emeltem rá újra szemem és próbáltam a legellenállhatatlanabb mosolyomat elővenni. Szerencsére sikerült. Kitti a táskájában kezdett kotorászni. 

- Hol van? - Kérdezte, de én csak a vállamat vonogattam, ahogy a  többiek is. - Basszus nem találom. 

- Igen, de... 

- Lehet, hogy a teremben hagytad. - Mondta Ákos, aki idegesen nézegette az óráját. Tudtam, alig várja, hogy kettesben maradjon Anitával és a bál előtt elvigye egy próba körre, ami nála nem az autókázást jelentette. 

- Aj, én nem akarok visszamenni érte...esetleg Anita visszamennél? 

- Én.. - emelte fel sipítozós hangját, és ő is Ákosra nézett. Nem akartam, hogy a haverom várjon, így felajánlottam én a segítségemet. 

- Szívesen visszamegyek én, te csak maradj Anita. 

- Köszi, Noel. Elvileg a padban hagytam, de nem tudom. 

- Nyugi, meglesz.

Visszasiettem a terembe, de az ajtóban megtorpantam, mert sírást hallottam. Nem igazán tudtam mit kéne tennem, viszont a szótár nélkül se mehettem vissza. Egy halk kopogás után csendben benyitottam a terembe. Kamilla az ablaknál állt és rázta a zokogás. Mikor észrevett, zavarában a szemeit kezdte törölgetni és sűrű elnézések közepette odament asztalához.  

- Bocsánat, én nem akartam megzavarni, csak Kitti itt hagyta a szótárát. Azért jöttem vissza. - Léptem a pad felé. - Csak megkeresem, és már megyek is. 

- Nem kell sietned. Igazából nekem se kéne itt lennem, csak nem akarok egyedül lenni a házban... 

- Azért sírt, mert a barátja megint egyedül hagyta? - Esett le, és végre megtaláltam  a szótárt.

- Igen. Sajnos újra egy magányos hétvége elé nézek, és egy magányos báli este elé, ahol szerettem volna bemutatni őt a munkatársaimnak, de.... - Zokogott fel újra, és annyira törékenynek és gyönyörűnek tűnt, hogy nem bírtam megállni, és elé álltam. 

- Kérem, ne szomorkodjon! Olyan rossz látni, hogy sír. 

- Igazán sajnálom, és kérlek ne is foglalkozz velem. - Suttogta. - Menj Kittihez.

- Nem tudom itt hagyni ilyen állapotban. 

- Noel, ez igazán nem fontos. A saját dolgaiddal kéne foglalkoznod az én problémáim helyett.

- Legalább csak egy kicsit legyen jókedve. 

- Majd megnyugszok és jobb lesz. - Szipogott. 

- Kérem, Kamilla. Tudod, én egy másodpercet sem gondolkoznék azon, hogy hazarepüljek hozzád. 

- Kedves vagy, és kár, hogy más nem így gondolja. 

- Akkor egy nagy barom! - Csattantam fel és idegesen a hajamba túrtam. - Egy ilyen nőt, mint te szeretgetni és védelmezni kell! Erre meg hónapokra eltűnik, magadra hagy, és ki tudja miket csinál? 

- Noel nem kell így felhúzni magad ezen! Nyugodj meg te is, és menj a többiekhez. Engem is vár az otthoni munka. Vigyázz magadra, és további szép napot. 

- Nem akarom, hogy sírva menj haza! 

- Nem számít. - Pakolta össze a táskáját. - Tényleg megyek. 

- Kamilla, várj! - Fogtam meg kezét, és újra magam felé fordítottam. Sokkal kisebb volt nálam, és ahogy könnyes barna szemeit rám emelte, elvesztem. Lágyan felültettem az egyik padra és megsimogattam arcát. Selymes bőre reagált érintésemre, szemeibe pedig furcsa fény villant. Ajkait hívogatóan résnyire nyitotta én pedig nem tudtam ellenállni, és már nem is akartam. Egyre közelebb mentem ő pedig egyre erősebben húzott magához. Keze a pólóm alá csusszant én pedig végre megcsókoltam. Egyszerűen édes volt és mámorító. Puha ajkai egyre követelőzőbben falták az enyémet, nyelvünk pedig vad táncot járt. Ujjai a hajamba túrtak és végigszántottak közöttük. Az én testem is reagálni kezdett rá, és ágyéktájon egyre szűkebb lett a nadrágom. Kamilla lábai szorosan átfogták csípőm, kezeim pedig a blúza gombjával babráltak. Akartam őt, és semmi nem érdekelt csak az, hogy megszabadítsam ruháitól, és elém táruljon tökéletes teste, amiről már annyit fantáziáltam. Agyam elborította a köd, és csak akkor eszméltem fel, mikor kintről csengő, és gyerekzsivaj hangját hallottam. Kamilla azonnal eltolt magától, és riadtan a szemembe nézett.

- Noel, mit csináltunk?! - Kiáltott fel, majd fogta a táskáját és kifutott a teremből, én pedig ott maradtam egyedül.