Sziasztok!
Megérkeztem a blogom következő részével. Először is köszönöm, hogy már két feliratkozóm van, és köszönöm, az előző posztomhoz jött hozzászólásokat. Ha még nem olvastátok, akkor megtehetitek itt: Felhívás a Csendes olvasókhoz
Noel: - Hurrá havazik!! - kiáltott Kitti amint belépett a
szobámba. Nagy télikabátját belepték a pelyhek, arca pedig piros volt a kinti
hidegtől. - Kelj már fel Noel! - húzta le rólam a takarót, viszont én erősebb
voltam így egy rántással magamra húztam, aminek következtében a lány is az
ágyamra esett.
- Noel mit csinálsz? - mérgelődött, ám úgy
láttam mintha tetszene neki a dolog.
- Hagyj békén Kitti, aludni akarok egész nap!
- Mi a franc bajod van mikor már mindjárt dél?
Ilyenkor rég kint szoktunk hógolyózni, meg szánkózni a dombon.
- Nem akarok hógolyózni, és szánkózni se.
Tényleg nem akarok semmit sem csinálni, csak aludni.
- Ez nem vall rád. Mi a baj? - vette le
kabátját, és az ágyamra ült. Tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg el
nem mondom neki a dolgokat.
- Szerintem Kamilla nem engem választ. - böktem
ki, mire csak megforgatta szemeit. Nem értettem hogy nem látja azt a
kedves nőt, akit én mindennél jobban szeretek.
- Miből gondolod? Nem sikerült a meglepetés?
- De igen, és minden jó volt, sőt rettentően jó.
- mosolyogtam rá sokat mondóan. - másnap mégsem volt határozott mikor megkérdeztem,
mikor akarja elmondani a dolgokat a pasijának. Most pedig már vasárnap van, és
még mindig nem kaptam tőle semmit. Holnap karácsony, és azt hittem, hogy már
szingli lesz, és valahol a városba összefuthatunk. De lehet, hogy ebből nem
lesz semmi.
- Noel te nagyon hülye vagy. - vágta rá, és
járkálni kezdett a szobába. - Ha ez a nő nem becsüli meg azt, aki vacsorát főz
neki, meg ilyesmi akkor egy idióta. Bár az is igaz, hogy baromi jóképű a
pasija, és teli van pénzzel. Ez pedig egy olyan kombináció, amit nem sok lány
utasítana vissza.
- Akkor miért feküdt le velem? - szálltam ki én
is és mérgesen a ruháim után kutattam. - Megmondhatta volna, hogy nem.
- Talán mert még ő sem tudja, mit akar, de ha szeret,
akkor úgyis melletted dönt majd. Lehet már döntött is, csak még nem akarja
elmondani.
- Remélem igazad lesz Kitti. - szóltam. - nekem
tényleg nem kell más csak ő.
- Jaj de jó! - sóhajtott egy nagyot. - Akkor nem
megyünk ki szánkózni?
- Nem, ne haragudj, de várom, hogy hívjon, vagy
ilyenek.
- Akkor jó. Én lépek. Ákosék holnap jönnek haza,
szóval addig még Anitával is tudok bandázni.
- Ne haragudj rám Kitti. - húztam az ágyra. -
mellesleg mikor adjuk át az ajándékot? Jó lesz a szokott napon?
- Persze, de te vettél nekem ajándékot? -
hatódott meg.
- Igen, miért te nem?
- Dehogy nem te lüke. - nevetett fel. - jó lesz
akkor, csak még beszéld meg a kedves barátoddal is. Neki is vettem, bár lehet
az helyett inkább óvszert kellett volna.
- Jaj, Kitti előítéletes vagy, és köszönöm, hogy
meghallgattál. Te mindig mellettem vagy. - fogtam meg kezét.
- Igen, én mindig veled leszek, és sosem hagylak
el. - pillantott rám és különös fény csillant szemeibe. Ahogy lentebb nézett
legbelül az jutott eszembe, hogy mindjárt megcsókol, de ez szerencsére szertefoszlott,
ahogy a lány telefonja Messenger üzenetet jelzett.
- Akkor, ha nem jössz, én megyek, mert Anita
most írt, hogy fél óra múlva a pizzériánál vár.
- Mi lenne, ha mégis veletek mennék? -
ajánlottam fel, és mivel belement én is csatlakoztam hozzájuk. Egész nap elvoltunk,
és nagyon jól éreztem magam. Persze azért Ákos eléggé hiányzott, főleg mikor a
csajok megállás nélkül csacsogtak. A nagy udvarban végül megépítettünk egy
hóembert, ami egész pofás lett, a lányok pedig mindenáron fotózkodni akartak
vele, és velem is. Bőven sötétedett az idő, ahogy együtt sétáltunk Kittivel
hazafelé.
- Holnap karácsony!! - ugrált mellettem. - remélem,
megkapom az új telefont, mert ez a mostani már elég szar. Sőt kinéztem egy
iszonyú szuper ruhát, amit megmutattam anyumnak is, de nem valószínű. hogy
megkapom, pedig abba mehetnék szilveszterezni. Te mit kértél?
- Én semmit, csak azt, amit minden évben, hogy a
mama még sokáig éljen, és még sokáig legyen velem. Nem kell semmi, ha ő velem
van. Bár igaz, hogy Kamilla szerelme lenne a legjobb ajándék.
- Istenem Noel ejtsük már ezt a nőt. –
mérgelődött megint.
- Jó rendben. - szóltam, de Kitti beszólása
eléggé rosszul esett.
- Ne haragudj nem akartalak megbántani.
- Semmi baj! - mosolyogtam rá - egy verseny a
nagy oszlopig? - csillant fel szemem, és mikor barátnőm futásnak eredt én is
követtem. A csúszós, havas úton kicsit nehézkesen ment a futás, de mégis
elértem Kittit, akit óvatosan derékon ragadtam, és lerántottam a hóba. Ahogy a
lányra estem arcunk nagyon közel került egymáshoz, de nem foglalkoztunk vele
csak nevettünk, én pedig egy apró hógolyót raktam a nyakához.
- Ó kapd be Noel!! - kiáltott fel, és ő is egy
adagot készült az arcomra pakolni, de én megakadályoztam a mozdulatát és
lefogtam kezeit. Kitti kapálózott, és végül ő kerekedett felém. Még mindig csak
nevettünk, majd Kitti így szólt.
- Milyen különlegesek a szemeid a lámpafénybe. -
mosolygott rám. - nagyon szépek.
- Köszi. - válaszoltam zavartan, és ekkor Kitti
egyre közelebb jött, míg végül váratlanul megcsókolt. Időm sem volt tiltakozni,
és csak úgy megtörtént a dolog, ami nem tartott pár másodpernél tovább annál,
hogy barátnőm rájöjjön mit tett, és gyorsan felpattanjon a hóból.
- Noel én... sajnálom, én... jó ég, ez annyira
gáz. Én nem is tudom.. én... - habogott, és idegesen tördelte kezeit. - Bocsáss
meg. Fogalmam sincs mi ütött belém, elvégre csak barátok vagyunk és..
- Kitti nyugi! - állítottam le. - nem gáz. -
néztem szemeibe. - nem történt semmi.
- Noel ez csak véletlen volt. Ne haragudj. -
sírta el magát, és én annyira aranyosnak találtam, így szó nélkül átöleltem, és
igyekeztem megnyugtatni, miközben azon törtem a fejem miért tett ilyet. Kitti
sosem mutatott nagyobb érdeklődést irántam puszta barátságnál, és én sem tettem
semmi félreérthetőt. Mindig is őt tartottam a legjobb barátomnak, akit még
Ákosnál is jobba szeretek, de csak úgy tudtam rá tekinteni, akár egy testvérre.
- Ne sírj már Kitti. - nyugtattam tovább, mire
megtörölte szemét és bűnbánó arccal rám nézett.
- Sajnálom Noel.
- Én nem haragszok.
- Biztos? - pillantott rám nagy kék szemeivel.
- Persze, hogy nem. Felejtsük el. - ajánlottam
és mire elértünk hozzájuk már újra önfeledten nevettünk és csak dőlt belőlünk a
hülyeség. Hazaérve mamával megbeszéltem, hogy holnap elhozatom a fát, és együtt
feldíszítjük.
- Mi lenne, ha délelőtt kimennénk a temetőbe,
majd délután én sütnék, egy kis karácsonyi meglepetést te pedig feldíszítenéd a
fát.
- Úgy is nagyon jó mama. - öleltem át, és mellé
telepedtem a televízióhoz ahol már ünnepi műsorok mentek. Közben megírtam a
csókot Ákosnak, aki hatalmas röhögő fejeket küldött válaszként, én pedig nem
foglalkoztam a gúnyolódásával. Biztos voltam benne, hogy Kitti csak pillanatnyi
zavar miatt tett ilyet. Ákos persze nem bírta ki és felhívott, így elvonultam a
szobámba.
- Mi a helyzet te csaj mágnes? - hallottam vidám
hangját a vonal túloldaláról.
- Semmi különös, és nem vagyok csaj mágnes,
ellenben veled gondolom.
- Hú, hallod iszonyat jó itt lenni, bár kicsit
gáz, mert anyámék sokszor akarnak családi programot szervezni, de este legalább
elengednek bulizni. Basszus nagyon jó itt minden, és nem csak arra értem, hogy
mennyi jó csaj van, hanem a kajára, a piára, és a bulikra is. Az egész síelő
rész olyan, mint a karácsonyi képeslapokon. Csupa hó minden, és este díszben
úszik a város. Szar, hogy már holnap otthon leszünk. Jövőre, ha eljövünk,
eljöhetnél te is. Biztos nagy sikert érnél el a csajokkal.
- Remélem, addig már Kamillával leszek.
- Én is hidd el, vagy Kittivel. - szólt és
éreztem hangján, hogy megint gúnyolódik.
- Tuti, hogy csak véletlen volt. Nem vall ez
Kittire.
- Haver én meg azon csodálkozok, hogy eddig
kibírta.
- Ugyan már Ákos, ne kezd megint ezt a
hülyeséget.
- Pedig hidd el, hogy igazam van. Már több éve
szerelmes beléd.
- Barátok vagyunk, és úgy tekintünk egymásra,
mint a testvérek.
- Te lehet, de ő nem, és ebben biztos vagyok.
Tuti, hogy szeret téged, különben miért nincs még pasija, vagy miért nem
hajtott még rám? - ötletelt, és az utolsó mondatán hangosan felnevettem.
- Nagyon bírom az önbizalmadat.
- Most miért? Az a nagy helyzet, hogy elég jól
nézek ki, és sok mindent meg tudok adni a lányoknak. Az osztályból minden csaj
megvolt már, vagy ha nem akkor az csak azért, mert én nem akartam. Kittihez is
közeledtem, de elhajtott a búsba, ez pedig csak azért lehet, mert téged szeret.
- Vagy talán valaki mást, akiről nem tudunk. -
elmélkedtem.
- Noel te vagy a legjobb barátja, és ha volna
valakije, biztos vagyok benne, hogy te lennél az első, akinek elmondaná.
- Gondolod? - kérdeztem komolyabban, és
visszagondoltam a csókunkra, ami igaz, hogy nagyon rövid volt, mégis éreztem,
hogy a lány részéről teli van érzelemmel.
- Én biztos vagyok ebbe Noel, és tudod, hogy
sosem hazudnék neked.
- Igen tudom, csak most olyan furi lesz a
helyzetünk, és nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatunk. Nekem hiányozna
Kitti, ha nem lennénk barátok.
- Szerintem, ha nem hozzátok fel nem lesz kínos.
Csak nem kell ráfeszülni a dolgokra és még véletlenül sem kell felhozni.
- Jó persze, de szeretném, ha nem lenne igazad.
- Pedig jó páros lennétek. - szólt és eléggé
meglepett ezzel a kijelentéssel. Főleg úgy, hogy azt gondoltam azért szorít,
hogy Kamillával jöjjek össze.
- Én Kamillát szeretem.
- Igen, tudom, de korba is jobb lenne, és igaz,
hogy a tanárnő is iszonyat jó csaj, de azért mégiscsak rizikós, de nem szólok
bele, és tudod, hogy melletted állok, akármilyen hülyeséget is csinálsz, nem
fogom engedni, hogy kihagy belőle. - mondta vidám hangon. - de most megyek,
anyámék várnak. Holnapután találkozunk, addig is Boldog Karácsonyt neked és a
mamádat üdvözlöm.
- Köszi, Ákos, neked is Boldog Karácsonyt, és a
szüleidnek is. - üdvözöltem én is őket, és leraktuk a készüléket.
Szenteste napján ebéd előtt kimentünk a
temetőbe, ahol a szüleim sírjára raktunk egy mini koszorút és pár gyertyát.
Mint minden évben most is elkapott a gondolat, hogy mennyire igazságtalan az
élet, és nem helyes, hogy ők itt fekszenek, mikor még annyit élhettek volna.
Szemem megtelt könnyel, és igyekeztem felidézni azokat az emlékeket mikor még
velem voltak. Sajnos évről évre egyre távolibbnak tűntek, és egyre nehezebben
sikerült felidéznem a hangjukat. A hidegben a könnyeim szinte arcomra fagytak,
de láttam, hogy mama még nagyon nem akar menni.
- Talán kellett volna még valamit hozni? -
tűnődött el, de én megnyugtattam, hogy így is tökéletes. Nagy vászonzsebkendőt
vett elő, és újra megtörölte könnyben áztatott szemeit. A hó hullani kezdett én
pedig óvatosan átkaroltam és lassan a nagy vaskapu felé kísértem.
- Jövőre már autóval jövünk ki. - néztem rá, de
ő nem válaszolt, így folytattam. - neked is könnyebb lesz, ha veszek egy
kocsit. Téged is könnyebben tudlak furikázni.
- Drága kisfiam, nem kell, én is eltudok menni,
ahova kell. - emelte rám szemeit. - Kár, hogy ide kell jönni, holott anyádék is
köztünk lehetnének még.
- Ez így van mama. Nekem is nagyon hiányoznak. -
sírtam el újra magam, és szorosan átöleltem, ahogy ő is engem. - Olyan jó, hogy
te velem vagy. Köszönöm.
- Én köszönöm. - suttogta, és nagy nehezen
hazavezettem. Otthon meggyújtottunk két gyertyát az emlékükre, és
feldíszítettük az általam rendelt fát. Hálás lehettem, hogy a városban vannak
jó emberek, és mivel tudták, hogy nem bírnám hazavinni így ők ajánlották fel,
hogy házhoz hozzák. Apró gömbdíszek, angyalok, és aranyszínben világító égősor
díszítette a fát. Amíg a mama megsütötte a finomabbnál- finomabb ételeket a
vacsorához, én ünnepi díszbe varázsoltam a fenyőt, aminek a tetejére
aranycsillagot raktam. Igazán elégedett voltam a munkámmal, és boldog voltam,
hogy mamának is elnyerte a tetszését, és szerencsére már nyoma sem volt annak a
szomorúságnak a szemébe, ami még a temetőbe volt.
- Kisfiam ez nagyon szép lett. - mérte végig a
művemet. - már nemsokára készen van a vacsora, de előbb még idehozom az ajándékodat.
- Mama nem kellett volna semmit venned nekem.
- Ez csak egy kis apróság. - simogatta meg arcom
és hamarosan egy nagyobb dobozzal a kezében tért vissza. Én is előhalásztam az
ajándékot, amit a mama doboza mellé helyeztem. Nem szoktunk drága, és nagy
meglepetéseket venni, de azért figyelünk a másikra. Nyolc körül elfogyasztottuk
a vacsorát, és minden nagyon jó volt. Sokat beszélgettünk, és nevettünk a
tévében bemutatott karácsonyi filmen, ami mi más is lett volna, mint a
Reszkessetek betörők.
- Ez szuper volt mama. - fogtam meg teli hasam.
- Reméltem, hogy ízlett. - nyúlt át az asztalon
és megsimogatta kezem. - szerintem megihatnánk egy kis pezsgőt is. - állt
fel és két kristálypoharat vett elő, majd segítettem kibontani azt az italt,
ami az apám kedvence volt. Összekoccintottuk a poharat és újra kellemes
ünnepeket kívántunk.
- Ülj le, én elpakolok! - ajánlottam, és
leszedtem az asztalt.
- Nem vagy kíváncsi az ajándékodra?
- De persze. - mosolyogtam, és nekiláttunk a
dobozok bontogatásának. Én egy hónapos bérletet vettem neki, ami a városi
fürdőbe szól, és minden extra dolog járt hozzá. Mama nagyon szeretett a
barátnőivel eljárni régebben, csak mostanában nem volt ideje. Úgy láttam
tetszik neki és ez megnyugvással töltött el, mert ajándékok terén nem vagyok
túl kreatív. Eddig minden ötletem vagy Ákostól, vagy Kittitől jött.
- Bontsd ki te is! - nyújtotta felém a dobozt,
amiről leszedtem az aranypapírt, és mikor kinyitottam szinte nem hittem a
szememnek. Kérdőn néztem rá, és alig fogtam fel, hogy ez az enyém.
- Mama ez nagyon szép. - emeltem ki a
bőrkabátot, ami belül meleg szőrmével volt bélelve. Gyönyörű volt, és iszonyat
menőn nézett ki. - Köszönöm. - öleltem át szorosan. - Nem kellett volna, mert
ez biztos nem volt olcsó.
- Mikor láttam, hogy kidobtad a másikat még
ősszel úgy gondoltam kelleni fog egy téli is. Amit most hordasz az már nagyon
szakadt, és nem is motorozáshoz való. Azóta spóroltam rá.
- Tényleg köszönöm. Biztos hordani fogom majd. -
vettem magamra, és a tükör elé álltam. Iszonyú menőnek néztem ki, és az jutott
eszembe, hogy ez még Ákos kabátjánál is jobban néz ki, és nevetnem kellett,
ahogy elképzeltem barátom fejét mikor megmutatom neki. A meglepetések után újra
leültünk tévézni és közben nem bírtam eltelni a mézeskalácsokkal és a
szaloncukrokkal. Éjfél előtt szedelőzködni kezdtünk és elindultunk az éjféli
misére, ami a katolikus templomba volt. Barátaim közül egyik sem jár ide,
hiszen Kitti evangélikus, Ákosék pedig nem gyakorolják a vallásukat. Beléptünk
a templomba és én majdnem elájultam. Az egyik padba Kamilla turbékolt
Csongorral, és olyan szerelmes pillantásokat váltottak, hogy majdnem elhánytam
magam, és a szívem szinte belesajdult a fájdalomba. Biztos voltam benne, hogy
Csongor még nem tudja, hogy a lány engem választott. Legalábbis reméltem, hogy
igazam lesz. A nő gyönyörű volt, mint mindig. Haja szoros kontyba fogta, csillogó
fülbevalói szinte a vállát verdesték. Meleg szövetkabátot, és vörös bőrkesztyűt
viselt. Alig tudtam a misére koncentrálni, hiszen végig az járt a fejembe miket
tennék vele, ha kettesbe lennénk, és magamban reméltem Isten nem fog
megbüntetni a piszkos gondolataimért, amiket a mise helyett a templomba
képzelek. Végignéztem Csongoron is, és nem értettem Kitti vagy Kamilla mit
esznek rajta. Szerintem egyáltalán nem volt jó pasi, csak gazdag. Ez pedig
akkor is szembe tűnt volna, ha nem ismerem Kamillát, ugyanis Csongor kabátjáról
ordított, hogy márkás, és valószínű többet ért, mint az én ruhatáram. Kamilla a
mise végéig nem vett észre, csak a kijáratnál kapcsolódott össze tekintetünk.
Szemembe nézett és a szívem újra gyorsabban kezdett dobogni, és annyira
szerettem volna beszélni vele, de tudtam, nem lehet. A templomból kilépve mama
hangját hallottam a hátam mögül. Nem néztem hátra, mert úgy gondoltam biztos a
barátnőinek kíván kellemes ünnepeket.
- Noel várj meg! - szólt, - vagy inkább
gyere ide!
- Rendben. - fordultam meg és hirtelen nem
hittem el, hogy Csongorral trécsel. Nagyon nehezen mentem oda, és csak még
kellemetlenebb volt, mikor Kamilla is csatlakozott hozzánk.
- Csongor a gyerekkori barátnőm kisfia.
Nyugodjék békében. - vetett keresztet mama. - bár már nem is olyan kicsi.
- Nem bizony. Ő az unokája? - nézett rám
kedvesen. - nagyon büszke lehet rá.
- Igen, már tizenhét éves és nő, mint a gomba. -
büszkélkedett velem mama.
- A szülei biztos büszkék lennének rá, és
örülhetnek, hogy maga neveli. - komolyodott el Csongor én pedig azt hittem
elsüllyedek szégyenembe. Mégis honnan a jó francból tud a szüleimről, és vajon
ezt elmondta már Kamillának is? Nem akarom, hogy a nő sajnáljon, mert arra
igazán semmi szükségem sincs.
- Milyen kedves kis barátnőd van. - váltott
témát mamám, és Kamilla felé pillantott.
- Köszönöm. Már nagyon régóta együtt
vagyunk, csak ősszel költöztünk a városba. - osztotta meg velünk, és bár utáltam,
azért most jól esett, hogy ilyen kedvesen beszél a mamámmal. Legalább annyira
nem bunkó, mint amennyire elképzeltem. Sajnos még Kamillának is be kellett
mutatkoznom, és eszembe jutott, hogy ha ezt Ákos látná, biztos kiröhögne.
- Kamillának hívják, és a gimibe tanít. -
fordult felém Csongor. - nem találkoztatok még?
- Nem tudom. - vágtam rá komoly arccal, ahogy a
nő tekintetébe néztem. - Nagyon ismerős a tanárnő.
- Maga is nekem. - mosolygott rám szerelmem, és
levette kesztyűjét, hogy könnyebben kihalásszon egy zsebkendőt a
zsebéből.
- Nahát, milyen csodálatos gyűrű! - kiáltott fel
mama, és megfogta Kamilla kezét, aki azonnal zavarba jött és idegesen
pillantott felém. Szerelmem úján tényleg ott virított egy szív alakú gyűrű, ami
apró kövekkel volt kirakva, és tökéletesen látszott, hogy borzaszó drága
lehetett.
- Igen, ma kaptam amikor....
- Megkértem a kezét! - büszkélkedett Csongor. -
szerencsére igent mondott, és hamarosan szervezhetjük az esküvőt.
- Tessék? - bukott ki belőlem, és úgy éreztem
egy világ omlik össze bennem. Kamilla rám nézett és talán sajnálatot láttam
szemeibe, és mintha némán a sajnálom szót suttogta volna. A mama persze azonnal
gratulált, és arról beszélt, hogy két ilyen helyes embernek csak gyönyörű
gyerekei lehetnek, úgyhogy kezdjenek el a gyerekáldáson is gondolkozni. Hála
Istennek utána már nem sokat beszélgettünk a párossal, viszont a mama egész
úton Csongort méltatta, aki szerinte tökéletes férje lesz egy ilyen csodálatos
lánynak, mint amilyen Kamilla. Ez nagyon idegesítő volt, és úgy éreztem
szétfeszít a düh és a tehetetlenség. Mégis, hogy tehette ezt velem? Hiszen pár
napja még együtt voltunk, és a lelkemet kiadtam, hogy jól sikerüljön a
meglepetés. Mégis egyetlen gyűrű miatt félredobta az egész eddigi
kapcsolatunkat, és inkább a hatalmas luxust választotta helyettem. Ahogy
hazaértünk mama jó éjt kívánt és elment aludni, én viszont inkább benyomtam a
FIFAT és hajnalig tartó játékmaratont terveztem. Úgy gondoltam az XBOX majd
elfelejteti velem a történteket, de szemeimből mégis folyni kezdtek a könnyek,
és fiú létemre mégis úgy bőgtem, mint egy óvodás. A mellkasomban érzett
fájdalomra egyszerűen semmi nem hatott, de ekkor eszembe jutott a pezsgő, amit
vacsoránál ittunk, és hogy még maradt belőle fél üveg. Magamhoz vettem hát és
ledöntöttem a torkomon. Az édeskés ital jól esett, és ha nem is felejtettem, de
enyhült a fájdalmam. Nem tudom meddig voltam fent, de csak játszottam, ittam és
sírtam, mígnem hajnaltájban elnyomott a szomorú álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése