🎒👜 10. Fejezet🎒👜

                                                                 Kamilla: 

Reggel kicsit fáradtan keltem fel, de tudtam igyekeznem kell. Ma mindhárom harmadikos osztállyal volt órám, de ebből csak Noelékét vártam. A fogashoz léptem majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a jótékonysági zsákhoz mentem ezután előhalásztam belőle azt a ruhát, ami tegnap úgy elvarázsolta Noelt. A díszeket leszedtem róla, és egy övvel kombináltam. Bár a mellkivágás még mindig zavart, de mikor elképzeltem Noel arcát úgy gondoltam ennyit megér. Egy barna combcsizmát húztam hozzá, és felvettem a vajszínű ballonkabátomat. Az időjárás most enyhe volt, és időbe beértem az iskolába. Az első két óra rendben ment, és örültem, hogy a gyerekek is jól veszik az akadályokat. A harmadikra egy nagy adag kávéval és egy müzli szelettel készültem fel. Igyekeztem megnyugodni, és nagy levegőket véve vonultam végig a folyosón. Remélem sikerül úgy túlélnem ezt a napot, hogy semmi nem fog közbe jönni, és még véletlenül sem leplezem le magam Noellel kapcsolatba. Az ajtó előtt megálltam és picit hallgatóztam. Bentről nagy gyerekzsivajt hallottam, ami miután benyitottam azonnal megszakadt, és mindenki rögtön elcsendesedett és visszaült a helyére. Próbáltam nem azonnal Noelre nézni, ám ez sehogy sem ment, hiszen aranybarna szemei újra elvarázsoltak, édes mosolyától pedig úgy éreztem azonnal elolvadok. Szemeiből az elismerést láttam, és elméláztam, hogy a ruhának, vagy nekem szól. Mint mindig most is Kitti mellett ült, aki meglepő módon sokkal szomorúbbnak tűnt, mint általában.

- Jó napot! - Köszöntöttem őket, és az asztalhoz indultam. A jelentés után, megkértem őket, hogy vegyék elő, amit Marikával gyakoroltak, ám még be sem fejeztem mikor Ákos jelentkezett hevesen.

- Tessék?

- Úgy volt, hogy ma nem magával leszünk, és dogát írunk - nézett rám és hangjából mintha csalódást hallottam volna ki, de tudtam mivel tudnám jókedvre deríteni.

- Igen, úgy volt, de sajnos közbejött egy vizsgálat, így én jöttem be. Talán, van ellene valami kifogásod? - Húztam fel a szemöldököm, mire a fiú nemlegesen a fejét ingatta, és feltette azt a kérdést ami - biztos voltam benne- az egész osztályt lázba tartotta.

- Akkor ugye nem írjuk meg a dolgozatot?

- Tulajdonképpen nálam vannak a feladatlapok. - kezdtem és gonosz módon kicsit jólesett húzni az idegeiket. Főleg miután mindenki arcáról leolvasható volt, hogy mennyire nem akarják ezt a felmérőt. - Szóval, ha akarjátok, kioszthatom, és nyugodtan megírhatjátok....

- Ne máárr! - Morajlottak fel egyszerre, és hangos tiltakozásba kezdtek, én pedig megadtam magam nekik.

- Rendben, akkor majd megírjátok később, de ha nem maradtok csendben, akkor szigorú leszek, és ha nem viselkedtek fegyelmezetten, akkor az lesz. - Szóltam és örültem, hogy újra csend lett a teremben. Gyorsan átfutottam a helyettesítési lapot, amire Marika a könyvben lévő oldalszámokat és az ahhoz tartozó feladat számokat írta. Kiosztottam nekik, én pedig elővettem pár átnézésre váró dokumentumot. Néha fel-fel pillantottam Noelre és néha ő is rám. Mikor összenéztünk, a szívem hevesebben vert, és a toll is majdnem kiesett a kezemből. Próbáltam a saját munkámra koncentrálni, de barna tekintete mágnesként vonzották az enyémeket. Szürke pólójára egy laza farmeringet vett fel, ami máson nem állna ilyen jól csak rajta. Rakoncátlan göndör fürtjei folyamatosan a szemébe lógtak és hiába igazgatta, azok kicsúsztak kezei közül, és minduntalan belelógtak arcába. Reméltem, hogy lopott pillantásainkat senki nem veszi észre, hiszen tudtam mennyire veszélyes ez a helyzet, és akár a karrierembe is kerülhet. Már jó tíz perce dolgoztak mikor váratlanul Kitti keze lendült a magasba.

- Igen, mondd.

- Tanárnő a negyven hatodik oldalon lévő feladatot nem igazán értem. - Kezdte, amit kicsit furcsálltam, hiszen a lány volt az legjobb angolos az osztályból. Persze azt is tudtam, hogy Marika nagyon nehéz feladatokat szokott kiadni diákjainak. Gyorsan előkerestem a könyvem és kinyitottam a mondott oldalon. Végigolvastam és barátságos hangon a lány felé fordultam.

- Ez egy vélemény kifejtős feladat, ami kapcsolatokról szól a mai társadalomba.

- Igen, ezt értettem is, de mégis milyen kapcsolatokra gondol?

- Azt hiszem a párkapcsolatokra. Elég komplex, de úgy gondolom a tanárnőtök valahogy tudta, hogy nem íratom meg veletek a felmérőt, és így egy kicsit komolyabb feladatot sózott rátok. Írjátok le a saját szavaitokkal, természetesen angolul, én pedig majd beszedem és kijavítva odaadom Marikának.

- Ez elég izgalmasnak hangzik. - Szólt a lány, én pedig elmosolyodtam, hiszen én is így gondoltam, és igazán kíváncsi voltam milyen véleménnyel vannak a dolgokról.

- Tényleg leírhatjuk, mit gondolunk erről? - Hallottam Noel hangát egy pár perc elteltével.

- Persze, hiszen ez a feladat.

- Akkor olyat is leírhatunk, hogy mi a véleményünk az olyan párokról ahol nagyobb a korkülönbség vagy esetleg a lány idősebb a fiúnál?

- Persze. - Vágtam rá és igyekeztem rövidre zárni a dolgot, és visszatérni a papírjaimhoz, mikor az egyik diák a hátsó sorból jelentkezett, és miután felszólítottam izgatott hangon kérdezte.

- A tanárnőnek mi a véleménye az ilyen dolgokról?

- Szerintem mindenkinek joga van azzal lenni, akivel szeretne, és akivel jól érzi magát. Nem mindig szükséges megfelelni a társadalmi normáknak, mert hiába élünk egy elfogadott kapcsolatban, ha nem vagyunk boldogok. Persze nyilván mérlegelni kell a helyzetet, mielőtt döntünk, és fel kell mérni, hogy mivel nyerünk többet. 

- Hogy érti ezt? - Vetette rám kék szemei Kitti a többiek pedig kíváncsian néztek rám. 

- Vannak olyan kapcsolatok, amik a társadalom által nem elfogadottak, és mindkét fél számára veszélyes lehet. Ilyenkor fel kell mérni a helyzetet, hogy megéri- e kockáztatni. 

- De ha mindketten szeretik egymást azzal miért volna baj? - Szólalt meg Marci, aki szőke hajú szemüveges fiú és általában mindig csendesen kuksolt a padba, én pedig úgy éreztem lassan kezd átmenni az óra beszélgetéssé.

- Nincs vele baj, nyilván, de sajnos a mai világban sok mindent alaposan át kell gondolni. Mint például a kapcsolatokat is. Az emberek sokszor ítélkeznek, és sokszor mondanak bántó dolgokat másra, anélkül, hogy bármit is tudnának a helyzetről, és még véletlenül sem veszik arra a fáradságot, hogy kicsit mögé nézzenek és az adott személy oldaláról figyeljék a kapcsolatot. Akinek pedig a lelki beállítottsága nem stabil könnyen magára veheti ezeket a kritikákat. Így pedig lelki törés jöhet létre, ami a megfelelési kényszer miatt alakulhat ki. Bár én úgy gondolom, senkire nem lehet ráerőltetni semmit. 

- Mit gondol a melegek és a leszbikusok kapcsolatáról? - Jelentkezett újra Ákos, én pedig tudtam alaposan át kell gondolnom a válaszom, hiszen előttem olyan fiatalok vannak, akik a nagybetűs élet kapujába állnak, de eléggé befolyásolhatóak is. A téma viszont eléggé kényes, így vigyáznom kellett szavaimra.

- Én nem ítélkezem senki felett, hiszen ők is emberek, akik éreznek és szeretnek. Nem gondolnám viszont, hogy ez betegség lenne, és az sem, hogy egy hóbort. Talán csak annyi van a dolgok mögött, hogy az érzelmeinket nem tudjuk befolyásolni, és nem tudhatjuk kibe fogunk beleszeretni. Lehet akár azonos nemű, vagy sokkal fiatalabb, és mi semmit nem tehetünk ellene. 

- De egy nő nem szerethet egy nőt, és egy fiú sem egy fiút. Ilyen nincs!! - Hallottam Linda kemény hangját, akiről tudtam mélyen vallásos családból származik, és a háta mögött sokan apácának csúfolják az osztálytársai.

- Talán igazad van, de a helyzet azt mutatja, hogy mégis, hiszen ha nem így lenne, akkor csak normális párok lennének a világban, és nem vetődne fel az a kérdés, amit Ákos tett fel. 

- Akkor maga kiáll a melegek mellet?! 

- Legyen elég annyi, hogy nem ítélem el őket. - Néztem rá szigorúan és lezártnak tekintettem a beszélgetést, és hálát adtam annak, hogy megszólalt a jelző csengetés is. Kiosztottam a házi feladatokat, és mivel elbeszélgettük az időt, kiadtam otthoni dolgozatra, amiért újra csak szájhúzás volt a jutalmam, de cseppet sem érdekelt. A táskámba pakolásztam, mikor Noel lépett mögém, és átkarolta a derekamat. 

- A tanár- diák kapcsolatokról mi a véleménye tanárnő? - Fordított maga felé, és pimaszul rám mosolygott. Örültem, hogy nincs már bent senki, bár így is igyekeztem távolságot tartani. 

- Mit csinálsz? - Néztem fel rá és kicsit hátrébb lépett. - Gondolkozz már, hol vagyunk! 

- Felvetted a ruhát. - Mért végig. - Nagyon jól nézel ki. 

- Köszönöm, te is, de most mennem kell, mert Csongor ma jön haza és még rengeteg dolgom van mielőtt hazaér. 

- Mikor fogunk találkozni? 

- Nem tudom Noel, de most tényleg mennem kell. - Simogattam meg arcát és a kabátomért léptem, de ő megfogta a kezem, majd minden szó nélkül megcsókolt. Mivel nem számítottam rá nem tudtam védekezni, és egy pillanatra elvesztem puha ajkaiba, és ölelésébe. Hihetetlen jól csókolt, viszont mikor észbe kaptam azonnal véget vetettem a dolognak és mérgesen rászóltam. 

- Te normális vagy? 

- Most mi van? - Nézett rám ártatlan kisfiús tekintettel. 

- Mi van?!! Az, hogy nem otthon vagyunk és megígérted, hogy az iskola területén nem teszel semmit. Így is elég baj, hogy órán alig tudom titkolni a dolgokat és....

- Nekem is nehéz hidd el, de eddig profik vagyunk. Ne félj már Kamilla. 

- A munkámmal és a jövőmmel játszok. Most pedig engedj! 

- Ne csináld már, tudod mennyire hiányoztál tegnap este. - Kezdte, de igyekeztem nem figyelni rá, még akkor is, ha én is ugyanígy gondoltam. Visszasétáltam az asztal mögé és a táskámba kezdtem matatni a kulcsom után, de Noel továbbra sem mozdult. 

- Nem mész órára? 

- De, csak megvárlak. 

- Ugye nem gondolod, hogy együtt megyünk ki a teremből?

- Ne már Kami- kerülte meg ő is az asztalt. Újra mögém állt, és félretolta hajam, hogy egy csókot nyomjon a nyakamra, amitől libabőrös lett az egész testem. - Mi lesz velem a héten nélküled? - Suttogta. - Legszívesebben nem engednélek el, hanem.... 

- Noel légy szíves, én... - kezdtem, de ekkor kinyílt az ajtó, és Kitti lépett be nagy sietve, mi pedig ijedten röppentünk szét. 

- Ó megvan! - Hallottuk a lány hangját, aki szerencsére nem vette észre milyen közel is állunk egymáshoz. - Csak a sálam kerestem, de itt van. - Emelte fel az említett ruhadarabot, és mintha ekkor jutott volna el tudatáig, hogy csak ketten vagyunk a teremben megállt és a fiúra nézett. 

- Miért vagy még itt? - Csodálkozott és gyanúsan méregetett minket.

- Csak a feladatról beszélgettünk, de már megyek is.

- Az jó lesz, mert mindjárt becsöngetnek! - Magyarázott, és mivel úgy tűnt Noel nélkül nem megy sehova, csók nélkül búcsúztunk el egymástól, én pedig hálát adtam az égnek, hogy nem más nyitott ránk. Még a vásárlás alatt is ezen gondolkoztam, és egyre jobban befurakodott agyamba, hogy talán hibát követtünk el hétvégén. Telepakoltam a kosaramat mindenféle tengeri herkentyűvel, szószokkal és tésztával, mivel Csongor szereti az ilyeneket én pedig kedvezni akartam neki. Hazaérve gyorsan összeállítottam a hozzávalókat, majd lefőztem a délutáni kávé adagomat, és leültem a kanapéra egy könyvvel, ám gondolataim még mindig Noel körül kavarogtak, és ami az órán történt. A gyerekek feladata megindított bennem valamit. Mégpedig azokat a dolgokat, amiket nekik magyaráztam. Tudtam minden szóval igazam volt, hiszen a mi kapcsolatunkról is csak ítélkeznének az emberek. Nem beszélve arról, ha kiderül, hatalmas botrány lenne, és valószínű elveszíteném azt a munkát, amit annyira szeretek. Elvégre nem azért szereztem meg a diplomámat, hogy egy meggondolatlan kapcsolat tönkre tegye, és bármennyire is jó volt, vagy bármit is érzek ez tiltott, és addig kell véget vetnem a dolgoknak, amíg egyikünk sem sérül bele. Hiszen Noellel sem játszadozhatok, mert ő igazán nem érdemelné meg. Csak ültem és a falon lévő képeinket néztem, amin Csongorral voltunk. Mindig is szerettem benne, hogy ilyen magabiztos és okos. Sosem bántott és sokszor elhalmozott a szeretetével. Miattam vette ezt a házat és hatalmas áldozatot hozott értem, amiért elköltöztünk a fővárosból. A külsejét is szerettem, hiszen mindig is tetszettek a hosszú hajú, kicsit rossz fiús pasik. Mégis ha rágondolok, kicsit sem mozdul meg bennem semmi, hiszen mindig Noel mosolygó arca kúszott be.

- Ez így nem mehet tovább! - Kiáltottam fel és figyelem elterelés gyanánt nekiláttam a vacsorának, de sajnos túlságosan hamar lettem készen így újra csak Noelen méláztam. Annyira szerettem volna vele lenni, és igazán elkapott a pánik mikor Csongor ez üzenettel jelezte, hogy leszállt a repülő és két óra múlva már itthon lesz. Mégis hogy fogok viselkedni vele? Megmondjam neki, hogy megcsaltam? Mi van, ha rájön, és szakít velem? Hirtelen elkapott a bűntudat, és kitört belőlem egy megmagyarázhatatlan zokogás. Csak sírtam, és sehogy sem tudtam megnyugodni. Miért történt ez, és miért van Noel ennyire nagy hatással rám? Bárcsak ne érezném iránta ezt a csodálatos vágyakozást. Mikor kicsit megnyugodtam megmostam arcom, átöltöztem és Noelt kezdtem tárcsázni, aki pár csörgés után felvette a készüléket. 

- Szia, drágám, máris hiányzok? 

- Noel azt hiszem, beszélnünk kell! Eltudnál jönni hozzánk? 

- Valami gond van? - Vette le remegő hangomból. 

- Majd elmondom. Akkor idetudnál jönni most? Csongor már leszállt Magyarországra és hamar ideérhet. 

- Jó, pár perc és ott vagyok. - Tette le én pedig olyan ideges voltam, mint még soha. Csak fel alá járkáltam a lakásba és vártam, míg a fiú megérkezik. Noel pár percen belül már ott is volt én pedig elé szaladtam ajtót nyitni. 

- Szia, Kami. - Lépett be és üdvözlésként csókkal akart köszönteni, de én eltoltam magamtól, és inkább kézen fogva a kanapéhoz húztam. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni vonzó külsejét, és inkább a konyhába mentem egy pohár vízért. 

- Mi történt? Miért hívtál ide? - Hallottam hátam mögül kíváncsi hangját, én pedig miután kicsit lenyugodtam helyet foglaltam vele szembe a kanapén, és belenéztem aranybarna szemeibe. 

- Gondolkoztam a dolgokon - kezdtem és reméltem hangom nem tűnik annyira katasztrofálisnak, mint amennyire érzem magam. - Úgy vélem, hogy ez nem fog menni. 

- Mi nem fog menni? -  Értetlenkedett és zavart szemekkel nézett rám. 

- Ez a dolog, kettőnk között. Nem megy. Hibát követtünk el. - magyaráztam és mivel nem bírtam egy helybe ülni inkább felálltam és úgy folytattam a beszélgetést. - Én nem vagyok erre képes Noel és nekem nem fog menni, ha még több dolog lesz köztünk. Jól mondtam az iskolába, mert mérlegelni kell, és én sajnos nagyon sok mindent veszíthetek ezzel a kalanddal. 

- Kalanddal? - Akadt fent utolsó szavamon. -  Ez nem csak egy kaland Kamilla. Sokkal több van ebbe, és...

- Bárki ránk nyithatott volna! Nem csak Kitti, hanem akárki, és akár a csókunk kellős közepén. Mit gondolsz, mekkora botrány lenne belőle, ha ez kiderül? 

- Jó, oké hibáztam. Nem kellett volna megcsókolnom téged, de ez többé nem fog előfordulni megígérem. Nem foglak a suliba kellemetlen helyzetbe hozni. 

- Nem lesz ilyen az biztos, mert semmi olyan dolog nem lesz köztünk, ami tiltott. Nekem fontos ez a munka. Én rengeteget tanultam ezért, és nem fogom hagyni, hogy egy kis dolog miatt elveszítsem.

- Ez nem csak egy kis dolog volt Kamilla. Lefeküdtünk ráadásul együtt töltöttük az egész hétvégét. Jól elvoltunk, és te is boldog voltál, amit nem hinném, hogy megjátszottál volna, a szex pedig...

- Nem akarok erről beszélni! - Vágtam bele mérgesen szavába és igyekeztem elhessegetni az együttlétünk emlékét.

- De igen! Erről is kell beszélnünk, mert ez is lényeges. Sőt, ez a leglényegesebb. Nem akarom, hogy vége legyen, hiszen még alig kezdődött el. 

- Azért kell minél hamarabb véget vetnünk a dolgoknak. Hatalmasat hibáztam, és akármit is érzek, nem lehet. 

- Szóval érzel valamit irántam. - Állt fel és közelebb jött hozzám. - Én is érzek, mégpedig azt, hogy szerelmes vagyok beléd.

- Csak egy tini hóbort, ami elfog múlni. - Győzködtem, de szavaim üres fülekre találtak. - Noel te tizenhét éves vagy, én pedig huszonnégy.  Egy gyerek vagy, aki még fel sem fogja mi az a szerelem, meg a...

- Szóval azt mondod, hogy attól még, hogy fiatal vagyok, nem lehetnek komoly érzelmeim? 

- Én nem így értettem, csak...

- De igen. Pontosan így értetted, de ez nem igaz, mert tudom mit érzek, és az pedig a szerelem. Szeretlek Kamilla, és ha nem így gondolnám nem akartam volna lefeküdni veled, és nem akarnálak megcsókolni most is. 

- Menj el! - Mutattam az ajtó felé és próbáltam kemény hangon beszélni. 

- Ez most komoly? Így akarod lezárni? 

- Nincs mit lezárni. - Válaszoltam csendesen, és mikor Noel bánatos szemeibe néztem legszívesebben elsírtam volna magam. Tekintetében mérhetetlen fájdalom és csalódás volt. 

- De hát együtt voltunk, és jóléteztük magunkat. Megígérem, hogy soha többé nem fogok felelőtlenül viselkedni, és megígérem, hogy a suliba még véletlenül sem megyek a közeledbe, csak ne csináld ezt. 

-  Sajnálom Noel, ennek jobb mielőbb véget vetni. Nem akarom, hogy sérülj. 

- Hogy kéne bebizonyítanom, hogy mennyire szeretlek Kamilla? - Jött közelebb. - Azt, amit átéltünk a hétvégén nem lehet ilyen hamar elfelejteni. 

- Csak adj egy kis idő, amíg eldöntöm mi lesz. - Kérleltem és egyre nehezebb volt keménynek tűnni, és talán megérezte gyengeségem, mert egyre közelebb jött, és lassan megcsókolt, én pedig nem tudtam tiltakozni. Egyre szorosabban fogtam, és egyre hevesebben faltuk egymás ajkát, és akaratom ellenére is kívántam. Óvatosan a falhoz nyomott és kezeit a pólóm alá vezette, és haladt egyre fentebb a mellemig, nekem pedig azonnal bevillant mit teszek így eltoltam magamtól. 

- Fejezd be, és menj el, mert nem szeretném, összetörni a szíved. 

- Ezzel már elkéstél. - Vetette oda, és miután felkapta kabátját bánatos képpel nézett rám. - Nem hittem volna, hogy ez lesz. Hogy ennyire semmibe veszed az érzelmeimet. Szeretlek Kamilla. - Lépett ki,  majd miután becsuktam az ajtót lerogytam a földre és csak sírtam. 

- Én is szeretlek Noel!